Három és fél év börtönbüntetésre ítéltek egy gyújtogatót Zalaegerszegen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfi szemétgyűjtő edényeket, autókat, ablakredőnyt, sőt egy pajtát is felgyújtott Zalaegerszegen, illetve Sárváron.

Jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság a 26 éves, büntetlen előéletű férfit, aki 2019 októberében égésgyorsító anyagok használatával hat helyen gyújtott fel szemetes konténereket Zalaegerszegen. Egy lakóház földszinti lakásának ablakredőnyét is meggyújtotta, ami több helyen is átégett, egy kilencemeletes társasház szemétledobójában általa okozott tűz pedig a nagy mennyiségű mérgező füst miatt a házban élők életét veszélyeztette.

A férfi egy zalaegerszegi vállalkozás telephelyén műanyag zsákokban tárolt, 50 köbméternyi elektronikai eszközt gyújtott fel, és a tűz átterjedt egy autóra is. Máskor egy utcán parkoló furgon műanyag ajtófogantyúit és díszléceit lobbantotta lángra öngyújtójával. Sárváron egy félig nyitott szalmatároló pajtában és istállóban okozott jelentős kárral járó tüzet.

A férfi emellett festékszóró spray-vel összefirkált több zalaegerszegi épületet, társasházak és egy templom falát.

Az ügyész – a tűzvizsgálati igazságügyi szakértő megállapításai alapján – több ponton módosította az eredetileg a vádiratban foglaltakat, hangsúlyozva milyen további veszélyeket okozhatott volna a tűz. Irodahelyiségre, lakásra, autókra is továbbterjedt volna a férfi által gyújtott tűz, amivel emberéleteket veszélyeztetett és még nagyobb anyagi kárt okozott volna.

A Zalaegerszegi Járásbíróság többrendbeli közveszélyokozás és rongálás bűntette, illetve vétsége miatt jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélte a férfit – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.