Hasonlított egy volt válogatott labdarúgóra, csalásra használta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több százezer forintot csalt ki kilenc embertől egy csaló, aki azt használta ki, hogy hasonlít egy volt válogatott labdarúgóra – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu honlapon. A bíróság letartóztatta a férfit.

Az 50 éves budapesti férfi az utcán szólított le járókelőket, majd a bemutatkozás után pénzt kért kölcsön arra hivatkozva, hogy lerobbant az autója és nem tudja kifizetni az autómentőt.

Állítólagos szorult helyzetét azzal is magyarázta, hogy gyermekéért el kell mennie a kórházba, de közben fogadkozott, hogy a kölcsönt még aznap visszaadja. Ehhez megadta telefonszámát, sőt, aki bizalmatlan volt, annak megmutatta a focista Facebook-profilját is – írták a közleményben.

Mivel a csaló valóban hasonlított a labdarúgóra, többen bedőltek a mesének és több tízezer forintokat adtak neki, de a férfi a pénz átvétele után soha többé nem jelentkezett.

A nyomozók az őrizetbe vett férfit kilencrendbeli csalással gyanúsították meg.

A Fővárosi Főügyészség közleményben tudatta, hogy a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. október 2.

107 millió forintot csaltak el, jogerősen elítélték őket

Többéves börtönbüntetéseket szabott ki egy mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalássorozat ügyében a Pécsi Ítélőtábla – közölte a bíróság pénteken. Az ítélet jogerős.