Intézetből szökött lányokat futtató pár ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két kiskorú lányt is prostitúcióra kényszerítettek; a vád emberkereskedelem.

Intézetből szökött lányokat bírt rá prostitúcióra egy nő és élettársa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Azt írták: a 38 éves nő és 43 éves párja először 2018-ban egy, a nő fiával párkapcsolatot létesítő, hányattatott sorsú, a családba 17 évesen fogadott lányt vett rá arra, hogy prostitúciós tevékenységgel járuljon hozzá az egyébként elhanyagolt, félkomfortos házban élő család kiadásaihoz.

A kiszolgáltatott sértettet naponta kivitték a 61-es főút Inke és Vése közötti szakaszára, hogy az út mellett szexuális szolgáltatást nyújtson az autósoknak, emellett a szintén prostituáltként dolgozó 38 éves nő telefonon is szervezett találkozókat neki, jellemzően külföldi férfiakkal. A lány a szexuális szolgáltatásért alkalmanként kapott 10 ezer és 25 ezer forint közötti összeget átadta a vádlottaknak.

A férfi és a nő 2019 nyarától, majd 2019 decemberétől még két, ugyancsak nehéz sorsú, intézetből szökött kiskorú lányt fogadott be az otthonába, és a kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve szintén prostitúcióra vette rá őket. Az így keresett pénzt tőlük is elvették és megélhetésükre, valamint arany ékszerek vásárlására fordították.

Az ügyészség ezért több, 18. életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat a nővel, valamint az élettársával szemben, és 10-10 év fegyházbüntetést indítványozott a bíróságnak, amennyiben az előkészítő ülésen tettüket beismerik és a tárgyalásról lemondanak.

Az ügyészség magyarázata szerint a vádlottak cselekménye azért emberkereskedelem, mert a létfenntartásukat biztosító családi háttérrel nem rendelkező, velük függőségi viszonyban lévő kiskorúakat vettek rá prostitúcióra, függetlenül attól, hogy a lányok azt önként vállalták. A kiskorúaknak ugyanis nem volt választási lehetőségük, kiszolgáltatottságuk okán ehhez érvényes beleegyezést nem adhatnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.