Jogszerűen törölték a Rubik-kocka formáját átvevő európai uniós védjegyet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Törvényszékének csütörtökön kihirdetett ítélete szerint jogszerű a Rubik-kocka formáját öltő európai uniós védjegy törlése. A bírói testület elutasította a londoni Rubik’s Brand cég keresetét, és helybenhagyta az uniós védjegyhivatal (EUIPO) döntését, amely szerint a vitatott kockaforma alapvető jellemzőit magán hordozó védjegyet a vonatkozó uniós rendeletet megsértve lajstromozták.

A védjegyet a játék jogait birtokló, többek között Rubik Ernő szellemi tulajdonjogait is védő brit Seven Towns cég jegyeztette be még 1999-ben, de a német Simba Toys 2006-ban megtámadta, arra hivatkozva, hogy a kocka – miután elforgatható – olyan műszaki megoldást tartalmaz, amely miatt csak szabadalomként részesülhet oltalomban, de védjegyként nem.

A Simba Toys német játékgyártó az említett védjegy törlését kérte az EUIPO-tól, amely előbb elutasította, majd egy uniós törvényszéki döntés nyomán helybenhagyta azt. A Rubik’s Brand Ltd, amely jelenleg a vitatott védjegy jogosultja, megtámadta a Törvényszék előtt az EUIPO ezen utóbbi határozatát.

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Törvényszéke ítéletében az EUIPO-val egyezően úgy ítélte meg, hogy a játék alkotta jellemző kockaforma nem választható el sem a rácsos szerkezettől, sem pedig a termék azon funkciójától, hogy a kis kockákból álló sorokat vízszintesen és függőlegesen el lehet forgatni.

Az ítélet szerint a kockaformát tehát nem lehetett volna uniós védjegyként listába venni, mert alapvető jellemzői szorosan kapcsolódnak a védjeggyel ellátni kívánt áru fő funkciójához. Az uniós védjegyhivatal (EUIPO) helyesen minősítette alapvetőnek azokat a műszaki jellemzőket, amelyek alapján törölni kell a védjegyet – mondták ki a bírák.

Az ügy jelentősége, hogy a védjegyjogosultak – más szellemi tulajdonjogok, ideértve a szabadalmat is, jogosultjaival ellentétben – határozatlan időre kapnak jogosultságot arra, hogy megakadályozzák a védjegyükkel megegyező vagy ahhoz hasonló megjelöléssel ellátott (a jelen esetben a védjegyükkel megegyező vagy ahhoz hasonló formájú) termékek engedélyük nélkül történő forgalomba hozatalát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek