Kétéves türelmet kapnak a kft-k


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kft-k két év türelmi időt kapnak arra, hogy alaptőkéjüket az új Ptk. előírásához igazítsák – írja a Napi Online.


Legfeljebb két év türelmi időt kapnak a jogi személyek − gazdasági társaságok, bt.-k, kkt.-k, az alapítványok és egyesületek − arra, hogy az idén március 15-étől hatályos új Polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba hozzák a létesítő okirataikat − derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a parlamentnek benyújtott, az új Ptk.-t hatályba léptető és az átmeneti szabályokról rendelkező törvénytervezetből – írja a lap.

Ha azonban a társasági szerződés, alapszabály vagy alapító okirat bármilyen okból módosul az új Ptk. hatályba lépését követően, egyúttal az új polgári jogi kódexhez is hozzá kell igazítani azt, ami alaptőke-emelést is jelent.

Mint arról lapunk is többször beszámolt, az új Ptk. jövő március 15-i hatályba lépése után a kft.-k törzstőkéje legalább félmillió forint helyett 3 millió forintra emelkedik. A törvényjavaslat indokolása szerint az alaptőke-emelési kötelezettség  a kft.-k mintegy felét, 160-170 ezer céget érinti.

Azok a társaságok, amelyek apportal sem tudják biztosítani a tőkeemelést, a tagok dönthetnek a társaság átalakulásáról és kkt.-ként vagy bt.-ként folytathatják működésüket.

A bt.-knek, közkereseti társaságoknak legkésőbb 2015. március 15-ig, a kft.-knek és a részvénytársaságoknak − illetve az alapítványoknak és egyesületeknek − pedig 2016. március 15-ig kell kötelezően összhangba hozniuk irataikat az új Ptk-val. A változtatást elmulasztókat sújtó bírság összege várhatóan a készülő cégtörvényből derül ki.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.