Kihirdették az új közigazgatási perrendtartást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Közlöny március 1-jén kiadott 30. lapszámában kihirdették az Országgyűlés által elfogadott a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényt.


A kihirdetett törvényjavaslat 2018. január 1-jén lép hatályba. A jogszabályt elsőként tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés. Az AB azonban januárban a jogszabály közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, miután az államfő az alaptörvény-ellenesség és a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte a testülettől. A módosított törvényt, melyből kikerült a „felsőbíróságként eljáró bíróság” köznév, 2017. február 21-én fogadta el az Országgyűlés.

A legfőbb pontokról, melyekben az új közigazgatási perrendtartás változást hoz, itt olvashat.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.