Kiszolgáltatottak a cégek a kibertámadásokkal szemben


Átlagosan több mint 40 kibertámadási kisérlettel kellett megküzdeniük tavaly a vállalatoknak, egy-egy sikeres betörés pedig akár 4 millió dolláros kárt is okozhat – derül ki az EY 500 felsővezető és IT-biztonsági szakember bevonásával készült nemzetközi kutatásából. Az esetek egyre gyakoribbak, a cégeket érő veszteség értéke ráadásul meg is tízszereződhet a következő években.

A kibertámadások által okozott károk felderítése és elhárítása legalább fél évbe telik a megkérdezettek döntő többsége (76%) szerint. A legnagyobb kihívást a számtalan behatolási felület (52%) védelme jelenti a vállalatoknak, valamint az, hogy a biztonsági intézkedések ne menjenek a növekedés kulcsát jelentő innováció kárára (50%).

A társaságok felkészültségét mindössze a válaszadók ötöde tartja megfelelőnek. A szakemberek fele szerint nem elég hatékonyak a szervezet által biztosított képzések, és csupán harmaduk (36%) elégedett azzal, ahogy a cégen belül a mindennapokban alkalmazzák a javasolt adatvédelmi eljárásokat.

„Napjaink egyik legsúlyosabb üzleti kockázatát jelentik a kibertámadások, miközben még mindig jellemző a ’velem nem történhet meg’ gondolkodásmód a vállalatok körében világszerte, így hazánkban is. A döntéshozóknak először el kell fogadniuk, hogy kétféle cég van ma Magyarországon: az egyiket érte már támadás, a másik pedig még nem tud róla, hogy érte” – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője. A szakember hozzátette, hogy amint ez a felismerés megtörténik, a cégek meg fognak döbbeni, hogy sokszor egészen egyszerű megoldásokkal, például a kollégák megfelelő edukációjával is drasztikusan javítható egy szervezet biztonsági szintje.

Miközben az ismert kibertámadások száma az elmúlt öt év során mintegy 75 százalékkal nőtt, a zsarolóvírusok által okozott kár az előrejelzések szerint a 2021-es 20 milliárd dollárról 2031-re eléri a 265 milliárd dollárt. Minden szervezetnek fel kell tehát készülnie, hogy a digitális fenyegetések következményei a jövőben egyre súlyosabbak lesznek.

„A támadások egy jelentős része a mai napig emberi hibából adódik. A kolléga válaszol egy adathalász e-mailre, csatlakoztat egy talált adathordozót a céges géphez, nyilvános hálózatokon internetezik a távoli munkavégzés során és így tovább. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezek az esetek könnyen megelőzhetőek képzésekkel, rendszeres tesztekkel és folyamatos fejlesztésekkel, amiben egy tanácsadó azonnali és hatékony segítséget tud adni” – tette hozzá Zala Mihály.

A megfelelő IT-biztonsági környezet kialakítása nemcsak a sebezhetőséget csökkenti, hanem optimalizálja a technológiai kiadásokat, elősegíti az együttműködést és a bizalom megteremtését.

Forrás: EY sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.