Kompromisszum a menedékjog reformjáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem volt könnyű kompromisszumra jutni a különféle politikai és nemzeti álláspontok között, de az Európai Parlament szakbizottságának sikerült elfogadnia a menedékjog reformjáról szóló szabálytervezetet – közölte Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió csúcstalálkozóján.


Tajani nyitóbeszédében az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által megszavazott, a közös uniós menekültügyi rendszerre vonatkozó dublini szabályozás reformtervezetével kapcsolatban elmondta, a korábbi rendelet miatt alig néhány tagállam vállalja az abból adódó terhet, hogy a menekültügyi kérelmek legnagyobb részét kezelni kénytelen.

„Ez a rendszer nem csak igazságtalan, de nem is hatékony, amint azt a közelmúltbeli menekültválság is bizonyította” – fogalmazott.

Az Európai Parlament az elfogadott szabálytervezet kapcsán azt javasolja, hogy hozzanak létre egy olyan rendszert, amely a felelősségnek a tagállamok közötti méltányosabb eloszlásán alapul. Emellett figyelmet kell fordítani arra, hogy elkülönítsék a háborúk és üldöztetések elől menekülőket azoktól, akik más okból, például a gazdasági okokból jönnek Európába – hangsúlyozta az EP elnöke.

Tajani arra emlékeztetett, hogy az uniós parlament kész elfogadni annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy az EU kialakíthassa az új digitális térséget. Az adatvédelem területén meg kell tudni előzni a kibertámadásokat, el kell rettenteni elkövetésüktől és reagálni kell azokra – hangsúlyozta.

Tajani kiemelte, hogy a béke, a stabilitás és a biztonság előmozdítása érdekében az uniónak valódi beavatkozási képességgel, közös védelemmel kell rendelkeznie. A parlament támogatja egy összehangolt európai védelmi ipar és piac létrehozását – közölte.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

 

Az elnök kijelentette, az Iránnal kötött nukleáris megállapodás kapcsán kialakult bizonytanság miatt minden diplomáciai erőfeszítésre szükség van annak biztosításához, hogy a megállapodás jelenlegi formájában megmaradjon.

Aggodalmát fejezte ki a közelmúltbeli törökországi fejlemények miatt, különösen a szólásszabadság és az újságírókkal szembeni bánásmód, valamint az emberi jogok helyzetével kapcsolatban.

„Törökország egyre jobban távolodik az európai értékektől, és ezáltal az uniós csatlakozástól” – jelentette ki.

Az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatban megjegyezte, a megállapodásnak biztosítania kell a polgárok valamennyi jelenleg érvényben lévő jogát, továbbá Londonnak tiszteletben kell tartania uniós tagállamként aláírt valamennyi kötelezettségvállalását. „Se többet, se kevesebbet” – húzta alá beszédében Tajani.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.