Kósa leszámolna sok jogszabállyal
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kósa Lajos harminc százalékkal csökkentené a jogszabályok mennyiségét.
A bankok elszámoltatása mellett a következő időszak másik fontos feladatának a bürokrácia csökkentését nevezte Kósa Lajos kedd reggel a TV2 Mokka című műsorában. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint „jó harminc százalékkal” csökkenteni kellene a magyar jogszabályok mennyiségét.
Kifejtette: több felmérés szerint Magyarország GDP-arányosan nagyjából 10,6 százalékot költ ügyintézésre, miközben ez az arány Hollandiában 3,8 százalék, az uniós átlag pedig 4 százalék körül van. Kósa Lajos szerint, ha csak a felére csökkentenék a bürokráciát, már a GDP mintegy 5 százalékát lehetne máshogy felhasználni. Ez jelentősen több, mint amennyit kutatás-fejlesztésre vagy felsőoktatásra fordít az ország – jegyezte meg a fideszes politikus, fantasztikus lehetőségnek nevezve a bürokrácia csökkentését.
Kósa Lajos kiemelte: egy sor olyan eljárás, jogszabály, rendelet, végrehajtási utasítás van, amelynek a betartása sok pénzbe kerül, de teljesen értelmetlen. Ha ezeket megszüntetik, GDP-arányosan jóval kevesebbet kell adminisztrációra költeni, és több maradhat a gazdaság szereplőinél.
Kérdésre válaszolva azt mondta: ez a közszférában önmagában nem elbocsátást, hanem átcsoportosítást jelentene. Ugyanis mint hozzátette: vannak olyan területek ahol az látszik, hogy jelentős többlet van, másutt viszont a foglalkoztatás növelésére van szükség.
Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek
|
A kiadvány a gazdálkodókat érintő két legfontosabb területet, a társasági jog és a szerződési jog alapvető szabályait foglalja össze. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik könnyen érthető és áttekinthető formában szeretnének tájékozódni az új szabályokról.
További információ és megrendelés >>
|
A Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta: tizenhat év polgármesterség bőséges tapasztalatot jelentett neki abban, hogy a „magyar jogszabályok tengere az egy kicsit dagályos”. Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy milyen pozícióban fog ezzel foglalkozni, úgy felelt: nem pozícióban, hanem feladatban gondolkozik. Még „nincs kitalálva”, egyelőre vizsgálják a lehetőségeket, hogyan lehetne jól elvégezni ezt a feladatot – fogalmazott, de megjegyezte: szerinte ezt nem minisztérium alá tartozva, hanem a frakcióban lehet csinálni.
(Forrás: MTI)