Kósa: márciusban nyújtják be a civil-törvényt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fidesz-frakció várhatóan márciusban nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy biztosítsa a külföldi szervezetek magyarországi fiókszervezeteinek átláthatóságát – közölte Kósa Lajos, a kormánypárti képviselőcsoport vezetője pénteken Visegrádon, a Fidesz-KDNP háromnapos kihelyezett frakcióülése utáni sajtótájékoztatón.


A magyar választóknak tudniuk kell arról, ha az ilyen szervezetek külföldi finanszírozást felhasználva akarnak befolyást gyakorolni Magyarországon a legkülönbözőbb kérdésekben – indokolta a tervezett módosítást. Szavai szerint „jó néhány olyan szervezet van, amely kiterjedt ügynökhálózattal rendelkezik Magyarországon”.

A szabályozás lényege az lenne – ismertette -, hogy egy meghatározott összeg, várhatóan néhány millió forint fölötti külföldi támogatás esetén arra köteleznék ezeket a szervezeteket: hozzák nyilvánosságra, kik a végső támogatóik, milyen összeget és milyen céllal kapnak tőlük.

Ha ezt „a viszonylag csekély és közérdekű adatszolgáltatást” nem teszik meg, felfüggesztik az adószámukat, vagyis addig nem működhetnek, amíg nem közlik ezeket az információkat – mondta a frakcióvezető. Kósa Lajos hangsúlyozta: az érintett szervezetek vezetőinek vagyonbevallásáról nincs szó.

Kitért arra is, hogy a frakcióülésen téma volt a határőrizeti rendszer kérdése, és a már az Országgyűlés előtt fekvő, a jogi határzár megerősítését célzó kormányzati előterjesztést újra áttekintve azt állapították meg: az elhangzott bírálatok minden alapot nélkülöznek. Magyarország messzemenőkig betartja nemzetközi kötelezettségeit, a tervezett intézkedés pedig ideiglenes lesz, csak menekültügyi válsághelyzetben alkalmazható – mondta. Szerinte egyébként ma csak azért nincs jelentősebb migránsáradat Magyarországon, mert „megvédjük az országot”.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A frakcióvezető kérdésre ismét közölte, hogy a budapesti olimpiáról nem beszéltek sem a frakció, sem a Fidesz elnökségi ülésén. „Nem mi vagyunk az urai az ügynek”, hiszen a játékok megrendezésére a főváros jelentkezett – fogalmazott.

Egy másik kérdésre beszámolt arról is, hogy a képviselőcsoport és az elnökség ülésén szó volt a felkészülésről a jövő évi parlamenti választási kampányra. Jelezte: kevesebb, mint 15 olyan választókerület van, ahol még nem dőlt el végleg, ki lesz a kormánypártok képviselőjelöltje. A magyar pártmezőny alapján „messze-messze mi vagyunk a felkészülésben a legelöl járók” – mondta Kósa Lajos.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.