Kötelezettségi eljárások: három döntés is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három magyar kötelezettségszegési ügyben döntött csütörtökön az Európai Bizottság.


Az energiahatékonysági irányelv végrehajtása, az illegális fakitermelés és az elektronikus útdíj terén lát hiányosságokat a brüsszeli testület.

Mindhárom területen úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Budapestre a bizottság, ami a kötelezettségszegési eljárás második szakaszát jelenti.

Az energiahatékonyság terén a bizottság közleménye megjegyzi, hogy Magyarország úgynevezett kiegészítő véleményt kapott, mert Brüsszel az irányelv átültetésében lát kifogásolnivalót, viszont ezzel visszavonja korábbi döntését, amellyel ebben az ügyben már bíróság elé citálta volna Magyarországot.

Az energiahatékonysági irányelv célja, hogy a tagállamok a 2014-tól 2020-ig tartó időszakban teljesítsék az uniós energiamegtakarítási célokat. A jogszabály átültetésének határideje tavaly júniusban járt le.

Az illegális fakitermelés területén Magyarország mellett Görögország is levelet kapott Brüsszelből. 2013 óta uniós irányelv tiltja, hogy az unió egységes piacán illegálisan kitermelt fát értékesítsenek. A magyar szabályozás hiányosságai miatt Brüsszel májusban indította el az eljárást, amely most a következő szakaszba lép. A testület szerint Magyarország hozott bizonyos, pozitív irányba mutató intézkedéseket, de még nincs teljesen összhangban a magyar jogszabály az uniós irányelvvel. A testület az ellenőrző rendszer szabályozói és intézményi feltételeit hiányolja, s további jogszabályok megalkotását várja az előírások megszegésének szankcionálására.

Nemzetközi jog

A műben számos szemléltető ábra és táblázat segíti a szakembereket abban, hogy kérdéseikre egyértelmű, lényegre törő és közérthető választ kaphajanak nemzetközi jogi kérdéseikkel összefüggésben.

További információ és megrendelés >>

Az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a bizottság úgy véli, hogy a magyar rendszer nincs összhangban az úgynevezett európai elektronikus útdíjszolgáltatással. Ez azt tenné lehetővé, hogy az autósok egyetlen szolgáltatóval szerződve egész Európában automatikusan fizethessék az útdíjat egy, az autóba szerelt berendezéssel. Az uniós szabályok értelmében ennek lehetőségét minden olyan országban fel kellene kínálni minden nagyobb jármű üzemeltetőjének, ahol létezik elektronikus útdíjfizetési rendszer.

„Magyarország elmulasztotta meghozni a szükséges intézkedéseket, hogy az európai elektronikus útdíjszolgáltatás szolgáltatói létrejöhessenek” – írja a bizottság.

A kormánynak mindhárom ügyben 60 napja van arra, hogy válaszoljon a bizottság észrevételeire.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.