Különös kegyetlenség nélkül is életfogytiglan


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A törvényszék a különös kegyetlenséget nem tartotta bizonyítottnak, ám az életfogytiglant így is kiszabta. 


Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt és véglegesen kitiltott Magyarországról a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn első fokon egy 29 éves, román állampolgárságú férfit, aki a vád szerint 2013-ban megölte volt rablótársát Gyálon. A férfi 21 éves szeretője bűnpártolásért két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve. Az ítélet csak a nő esetében jogerős.

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolta a párost. 

A törvényszék a különös kegyetlenséget nem tartotta bizonyítottnak, ám az elsőrendű vádlottra kért életfogytiglant így is kiszabta. A férfi legkorábban 35 év elteltével bocsátható szabadlábra. A másodrendű vádlottra két év felfüggesztett büntetést szabtak ki. Ez az ítélet jogerőre emelkedett, míg az elsőrendű vádlotté nem, mert az ügyész a minősítés megváltoztatásáért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.

Bírósági Döntések Tára

A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni.

További információ és megrendelés >>

A vádirat szerint a páros 2013 májusában került közel egymáshoz, akkor a férfi már körülbelül két hónapja ismerte a 40 éves későbbi sértettet. A prostituáltként dolgozó nő beleegyezett abba, hogy közösen rablásokat fognak elkövetni az előre eltervezett szereposztás szerint: a férfi megy be a pénzintézetekbe és szerzi meg a pénzt, ő pedig sofőrként asszisztál, nemcsak a helyszínre viszi társát, hanem a menekülését is segíti.

A férfi és a nő 2013 tavaszától több rablást kísérelt meg így, és többször sikerült is kisebb-nagyobb zsákmánnyal távozniuk. A rablópáros 2013 augusztusában Horvátországba utazott, ahol egy benzinkúttól fizetés nélkül akartak távozni, ezért a horvát hatóságok elfogták őket. A nőt csaknem két hétig Rijekában tartották fogva. Amikor szeptemberben hazajöhetett, a férfi felelősségre vonta őt, mert szerinte a nő az elfogásukkor nem tett úgy, mintha nem ismerné őt, ezért neki is kellemetlensége támadt a horvát hatóságokkal.

Mivel a férfi megbízhatatlannak tartotta a nőt, aki nem egyszer kibeszélte a közös rablások részleteit, úgy döntött: megöli a társát. 2013. szeptember 2-án éjszaka a nőt annak gyáli otthonában tablettákkal elkábította, majd megfojtotta. Eközben a szeretője, a másodrendű vádlott – aki tudott a gyilkossági tervről – a szomszéd szobában tartózkodott, de semmit sem tett az emberölés megakadályozása érdekében, és segítséget sem hívott.

A holttestet közösen egy franciaágy ágyneműtartójába tették, majd az ágyra párnákat és ágyneműket halmoztak. A meggyilkolt nőre csak mintegy fél év múlva, 2014. január 30-án találtak rá a hozzátartozói. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Második alkalommal indult „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzus a Széchenyi István Egyetemen

Gyermekvédelmi szimpóziummal nyitotta meg „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzusát a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. A nyolcalkalmas, elsősorban középiskolásoknak szóló program során a résztvevők széles körű jogi ismeretekre tehetnek szert, és intézményi pontokat is szerezhetnek egyetemi felvételijükhöz.

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.