Kúria: az alaptörvény nem írja elő állami szervek semlegességét a választási kampányban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alaptörvény nem írja elő az állami szervek semlegességét a választási kampányban, ezért a Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amely elutasította Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltnek a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szavai miatt benyújtott kifogását.

Karácsony Gerely ellenzéki főpolgármester-jelölt azért fordult a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB), mert Gulyás Gergely szeptember 12-én, a Kormányinfón arról beszélt, a Tarlós István főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök közötti megállapodás politikai megállapodás, amely „kettejük között érvényes”. Azt is mondta, hogy „aki alkalmas főpolgármesternek, az együttműködést keres a kormánnyal, aki alkalmatlan, mint Karácsony Gergely, az pedig elutasítja az együttműködés lehetőségét és hadállásnak tekinti a főpolgármesteri tisztséget”.

Karácsony Gergely szerint a miniszter szavai sértik a választás tisztaságának, a jelöltek közötti esélyegyenlőségnek és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak a választási alapelvét.

A politikus kifogását az FVB áttette az NVB-hez, amely a kifogást elutasította, arra hivatkozva, hogy a mindenkori főpolgármester és a kormány közötti együttműködést jogszabály írja elő, amelynek felelőse Gulyás Gergely, így a kifogásolt kijelentés nem választható el a miniszter kormányzati teendőitől.

Karácsony Gergely bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, ám ezt a Kúria elutasította és helybenhagyta az NVB határozatát. A Kúria a végzésében rámutatott: a választási eljárási törvény szerint nem minősül választási kampánynak az állami szerveknek – így a kormánynak és tagjainak – jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.

A végzés szerint a Kúria áttekintette a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatát is és úgy találta, az engedi a párt- és kormánykommunikáció keveredését.

Ezért a Kúria arra jutott: Magyarország Alaptörvénye nem írja elő – az egyébként nem semleges természetű – állami szervek semlegességét a választási kampányban, ezért helybenhagyta az NVB határozatát.

A Kúria végzése jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.