Lezárulhat hamarosan a lúgos orvos pere


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 22-én zárulhat le a megismételt másodfokú eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint öt évvel ezelőtt elkábította volt szeretőjét, majd lúggal öntötte le a nő nemi szervét. Ujvári Ákos, a bírói tanács elnöke a szerdai tárgyaláson jelezte: így kíván kellő időt adni a védelemnek arra, hogy kidolgozza válaszát a vádhatóság és a sértett jogi képviselője által a nap folyamán megfogalmazott felvetésekre.


A tárgyaláson az ügyész azt mondta: korábbiakon túl személyi szabadság megsértéséért is elmarasztalható a vádlott, hiszen a tett elkövetése után – amellett, hogy magával vitte áldozata telefonjait és laptopját – kulccsal bezárta a lakás ajtaját, így a sértett se bentről nem tudott segítséget kérni, se kijutni nem volt módja.

Az ügyész a vádbeszédben hangsúlyozta: az elkövető célja az volt, hogy áldozatának olyan, élete végéig megmaradó sérülést okozzon, amely kihat a nő szexuális életére. Felvetette, orvosként a támadónak tudnia kellett, hogy áldozata belehalhat a támadásba.

Mint mondta, a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy nem lehetett más a nő támadója, ahogyan az is, hogy az elkövető csak kevesek által ismert személyes információkkal rendelkezett áldozatáról. Hozzátette, az orvosnak nincs a cselekmény időpontjára megálló alibije, és őt a sértett egyik szomszédja hónapokkal később, a szeme alapján felismerte. 

[htmlbox BDT]

 

Mindezek alapján az ügyész a halmazatban 2-12 év szabadságvesztéssel sújtható cselekményért – a halmazati szabályok és a kimagasló társadalomra veszélyesség alapján – a maximális büntetési tételhez közelítő börtönbüntetés kiszabását kérte. 

A sértetti jogi képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyben megállhat az eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés vádja is, hiszen a férfi tisztában kellett legyen azzal, hogy tette halálhoz is vezethet. Egyben annak figyelembevételét is kérte, hogy az utóbbi egy-két évben Nyugat-Európában is elszaporodtak a savas, lúgos támadások.

Ujvári Ákos bíró azt közölte: az elhangzott nóvumokra tekintettel február 16-án hangozhat el a védőbeszéd, valamint a vádlott felszólalása az utolsó szó jogán.

A bíróság – a szökés, elrejtőzés veszélye miatt – ismét elutasította a vádlott és védője azon kérését, hogy az ítélethirdetésig helyezzék szabadlábra a férfit.

Az ügyben tavaly november végén kezdődött a megismételt másodfokú eljárás, miután a Kúria június 13-án hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla korábbi, másodfokú határozatát. Ebben a táblabíróság kilenc évre súlyosbította a férfi első fokon kiszabott, négyéves büntetését, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés helyett életveszélyt okozó testi sértésnek minősítve tettét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.