Magát filmezte M. Richárd a baleset okozásakor


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új bizonyítékot mutatott be az ügy tárgyalásán az ügyész: a 10 perces felvétel 25. másodpercében történik az ütközés.

Magát filmezte a mobiltelefonjával M. Richárd a Dózsa György úti halálos baleset okozásakor – erről számolt be az M1 aktuális csatorna csütörtökön.

A hirado.hu-n közzétett tudósítás szerint új bizonyítékot mutatott be az ügy tárgyalásán az ügyész: egy még nem publikált videofelvételt vitt magával, amelyet a bíróság a tárgyaláson levetített.

A felvételen az látszik, hogy M. Richárd vádlott a mobiltelefonjával magát filmezi a baleset előtti másodpercekben, miközben luxusautójával óránkénti 140 kilométeres sebességgel száguld. A 10 perces felvétel 25. másodpercében történik az ütközés, az azt következő részt a bíró kegyeleti okokból már nem játszotta le.

Szabó Eszter sértetti jogi képviselő a tárgyaláson azt mondta: a vádlott teljes nyugodtsággal, borzasztó nagy sebességgel vezette a gépjárművét, mindvégig lényegében nyugodt magatartást tanúsított, és arra koncentrált, hogy a „szelfin jó megjelenést nyújtson”.

A bíró felolvasta a vádlott pszichológiai vizsgálatáról készült szakértői jelentés főbb megállapításait is. Ezekből kiderül, hogy M. Richárd súlyos személyiségzavarban szenved.

Az igazságügyi pszichológus szakértő kizárta, hogy M. Richárd elmebeteg lenne. Emlékeztetett ugyanakkor arra a szakértő, hogy közlekedési büntetőpontjai miatt a férfinak korábban utánképzésre kellett mennie, ez azonban nem hozott eredményt – olvasható a hirado.hu-n.

A vád szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú, Mercedes típusú gépkocsival óránkénti 135-140 kilométeres sebességgel haladt a budapesti Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval. Utóbbi autó egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője – a per harmadrendű vádlottja – pedig életveszélyesen megsérült. Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyben három ember ellen indult büntetőper halálos közúti baleset gondatlan okozása és egyéb bűncselekmények miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

2024. október 14.

Megújul az ÁHK-mutató – könnyebb lesz a mobiltarifák összehasonlítása

Az NMHH 2015. január óta publikálja minden hónap elején a legjelentősebb hazai szolgáltatók kínálatában aktuálisan elérhető lakossági mobil- és vezetékestelefon-díjcsomagok átlagos havi költségeit, azaz az ÁHK-értékeket. Az nmhh.hu/ahk címen elérhető oldal segít eligazodni a sokféle – a különböző tarifák mellett egyre változatosabb szolgáltatásokat nyújtó – telefondíjcsomag között, és azzal, hogy megkönnyíti a választást, növeli a fogyasztói tudatosságot is a telefonszolgáltatások piacán.