Nemzeti Arcvonal-ügy: letöltendőt is kiszabtak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját.

A rendőrök 2016 őszén, „a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak”. A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen.

A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 2016 őszén Jászberényben, Galgagután és Bőnyben tartott házkutatást. Több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egykilónyi robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre. „A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015-ben és 2016-ban több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött” – írta az ügyészség. Hozzátették: a nagy nyilvánosság előtt közzétett írások alkalmasak voltak arra, hogy az írások olvasókban gyűlölet keltsenek.

A bíróság elsőfokú ítéletében hét vádlottat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük kettőt emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondott ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két vádlottat – egyiküket lőszerrel visszaélés mellett – közösség elleni uszítás bűntettében is bűnösnek találta a bíróság. Ez alapján három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélték.

A három letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlott mindegyikét 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. Egy vádlott 7 hónap, kettő 1-1 év, egyik vádlottársuk 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A nyolcadik vádlottra 360 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki.

A főügyészség a büntetések súlyosításért fellebbezett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.