Március végén születhetett ítélet az 1996-os ügetői merénylet ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügetőn elkövetett 1996-os merénylet tárgyalása a sértett, az elkövető és a felbujtással vádolt Portik Tamás együttes meghallgatásával folytatódott pénteken a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyben várhatóan március végén születik ítélet.

A hajtóként dolgozó sértettre 1996. november 13-án este négy lövést adtak le a budapesti ügetőn és három lövedék el is találta. A sértett életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018 januárjában jogerősen is 11 év fegyházbüntetést szabott ki a hajtó elleni merénylet elkövetőjére, Tanyi Györgyre. Az ítélet szerint a támadó testvérei és negyedik társuk bűnsegédként működött közre azzal, hogy figyelőként biztosították az elsőrendű vádlott tettét és segítették menekülésében.

A lövöldözés ügyében 2019 augusztusában emeltek vádat Portik Tamás ellen, felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt. Az ügyészség szerint a férfi az 1990-es évek közepétől egy olyan, 15-20 emberből álló csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított, a tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait. A férfi egy elszámolási vita miatt 1996. november 1-jén Budapesten megölette riválisát, Prisztás Józsefet, és ebben az ügyben hallgatták ki a hajtót.

A vád szerint a hajtó a folyosón említést tett a rendőröknek arról, hogy az emberölés hátterében szerinte – egy ingatlannal kapcsolatos vita miatt – Portik Tamás állhat. A vádlott tudomást szerzett erről és elhatározta, hogy megöleti az általa besúgónak, „vamzernek” tartott férfit. Ezért a vád szerint Portik Tamás 1996 novemberének elején rávette Tanyi Györgyöt arra, hogy végezzen a hajtóval. A hajtó annak a Prisztás Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a budapesti Ladik utcában megöltek, ugyancsak Portik Tamás megbízásából.

Az ügyben 2019 novemberében tartották az előkészítő ülést, amelyen Portik tagadta, hogy ő adott volna megbízást a gyilkosságra, azonban a tárgyaláson a hajtó arról beszélt, a később elkövetőként elítélt, de saját felelősségét mindvégig tagadó Tanyi György már évekkel ezelőtt azt mondta neki, hogy Portik Tamás áll a bűncselekmény mögött, ő adott megbízást a megölésére.

A pénteki tárgyaláson Portik tett fel kérdéseket a sértettnek és Tanyi Györgynek, kérdéseivel a tanúk szavahihetőségét próbálta megcáfolni úgy, hogy korábbi vallomásaikkal szembesítette őket. Portik a tárgyaláson azt mondta, ez az egyetlen eszköze arra, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

A vádlott többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a sértett a merénylet után arról beszélt, hogy családi barátja, Sándor István egykori főnyomozó miatt lőttek rá, de nem beszélt arról, hogy őt sejtené a merénylet mögött; majd 2012 novemberében mégis megemlítette a rendőröknek a „folyosói beszélgetést” mint a merénylet lehetséges okát. A sértett visszautasította, hogy a rendőrök befolyásolták volna vallomásában, és megjegyezte, eddig minden, ellene folyó eljárásában elítélték, így nem lehet mondani, hogy vamzer lenne. Tanyi György pedig arról beszélt, Portik soha nem mondta el neki, miért bízta meg a gyilkossággal, csak annyit tudott, hogy „a rendőrségen történtek miatt”.

A per március 22-én folytatódik, előbb Portik kérdezhet a tanúktól, majd következnek a perbeszédek, a vádlottat megillető utolsó szó, és a tervek szerint akkor ítéletet is hirdet a bíróság.

A Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla 2016 májusában jogerősen 15 év fegyházra ítélte felbujtóként Portik Tamást és a gyilkosság elkövetőjeként Hatvani Istvánt, Fazekas Ferenc – aki a vád szerint a helyszínre csalta Prisztás Józsefet – tíz évet kapott. A vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és bár később Jozef Rohác azt vallotta, ő követte el a gyilkosságot, és emiatt perújítás indult az ügyben, a perújítás nem változtatta meg az ítéletet. A szlovák Jozef Rohác jelenleg életfogytiglani büntetését tölti az 1990-es években elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 4.

Ügetői merénylet: a túlélő szerint Portik a felbujtó

Az 1996-os ügetői merénylet sértettje szerint a később elkövetőként elítélt, de saját felelősségét mindvégig tagadó Tanyi György már évekkel ezelőtt azt mondta neki, hogy Portik Tamás áll a bűncselekmény mögött, ő adott megbízást a megölésére – erről a hajtó szerdán beszélt a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.