Alapvető változás jön, a kormány megszünteti a Pénzügyminisztériumot
Varga Mihály jegybankelnök-jelöltsége után már a parlament előtt van a kormány struktúráját módosító javaslat, amely szerint megszűnik a Pénzügyminisztérium.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A büntetés-végrehajtási bíró első fokon döntött a budai Skálánál történt pénzszállítórablás életfogytiglanra ítélt egyik elkövetőjének feltételes szabadságra bocsátásáról, az ügyészi fellebbezés miatt a végzés nem jogerős, és nem lépett hatályba – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.
Juhászné Prágai Erika közölte, a bíró megállapította, hogy a feltételes szabadság ideje 15 év, ez idő alatt az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll. A bíróság az elítélt részére külön magatartási szabályokat írt elő, melyek megszegése esetén – ügyészi indítványra – a feltételes szabadság megszüntethető. Ilyen magatartási szabály, hogy a férfi egyik általa elkövetett bűncselekmény sértettjével sem tarthat kapcsolatot.
A büntetés-végrehajtási bíró megállapította, hogy elítélt a büntetése kezdeti időszakában tanúsított több, mint 18 évvel ezelőtti fegyelemsértéseitől eltekintve betartotta az intézet rendjét, több éven át kifogástalan, példamutató magatartást tanúsított, különböző címen 28 jutalmat is kiérdemelt. A bíróság igazságügyi szakértői véleményt is beszerzett, illetve az elítélt nyilatkozatai alapján részéről határozott jóvátételi szándékot állapított meg.
[htmlbox BDT]
A szóvivő közölte, a döntés ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős. A fellebbezés halasztó hatályú, az elítélt szabadon bocsátására ezért nem került sor.
Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.
A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az elítélt legkorábban 20 év kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le, a bíróság utoljára 2016. szeptember 7-én döntött a férfi ügyében mellőzve a feltételes szabadságra bocsátását.
(MTI)
Varga Mihály jegybankelnök-jelöltsége után már a parlament előtt van a kormány struktúráját módosító javaslat, amely szerint megszűnik a Pénzügyminisztérium.
Évről-évre többet költenek a magyarok karácsonyi ajándékokra. Sokan mégsem tudják, milyen szabályokat kell betartaniuk, ha nagyobb értékű ajándékkal lepik meg szeretteiket, nincsenek tisztában mikor kell szerződni, illetéket fizetni vagy mi számít nagyértékű ajándéknak. A házaspároknak például ugyan illetéket nem kell fizetniük, de a nagyobb ajándékokról kötelesek jogász segítségével szerződést készíteni. A közjegyzők tapasztalatai szerint azonban egyenes ági rokonok között is érdemes élni ezzel a lehetőséggel, így egy adóellenőrzés esetén vagy válás során egyszerűen bizonyítani lehet, honnan származik a vagyontárgy.
Négynapos üléssel zárja idei plenáris munkáját az Országgyűlés, a képviselők hétfőn döntenek a 2025-ös költségvetés fő számairól.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!