Megkezdte 30 éves börtönbüntetését Bosco Ntaganda volt kongói lázadóvezér Belgiumban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Belga börtönbe szállították Bosco Ntaganda volt kongói lázadóvezért, hogy letöltse harmincéves börtönbüntetését, a leghosszabb szabadságvesztést, amelyet a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) valaha kiszabott – tájékoztatott a szervezet szerdán.

Az ICC tavaly márciusban, másodfokon hozott ítéletében erősítette meg a volt kongói lázadóvezér háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt kiszabott szabadságvesztését. A Nemzetközi Büntetőbíróság szerdai tájékoztatása szerint Bosco Ntagandát Hágából a francia határ közelében fekvő, dél-belgiumi Leuze-en-Hainaut börtönébe szállították.

Peter Lewis, a büntetőbíróság hivatalvezetője közölte, az ICC a munkáját támogató államok hozzájárulására támaszkodik büntetéseinek végrehajtása során. Nagyra értékeli a belga kormány önkéntes együttműködését ebben az ügyben – tette hozzá.

Nemzetközi Büntetőbíróság 2021. március elején 30 millió dollár (mintegy 930 millió forint) kárpótlást ítélt meg a volt kongói hadúr áldozatainak. A jóvátételre a Ntaganda vezette Kongói Felszabadítás Hazafias Erői (FPLC) félkatonai szervezet által lemészároltak hozzátartozói, a nemi erőszak és szexuális rabszolgaság áldozatai és a szervezet által toborzott gyermekkatonák jogosultak. A kártalanítás több mint 100 ezer embert érint. A szervezet történelmében ez eddig a legmagasabb összegű jóvátételi határozat.

A 2015 szeptembere óta tartó per során több mint 2100 áldozatot hallgattak meg. Ntaganda, aki az eljárás során végig ártatlannak vallotta magát, a Kongó Felszabadítása Hazafias Erői (FPLC) nevű félkatonai szervezet „vezérkari főnöke” volt. A szervezet a 2000-es évek elején rendkívül súlyos bűntetteket követett el az ország északkeleti részében. Sajtóhírek szerint több esetben várandós nőket és gyerekeket is lemészároltak, a nemi erőszak pedig mindennapos volt.

A milíciát vezetőt Thomas Lubanga Dyilo kongói hadúr jelenleg 14 éves börtönbüntetését tölti Hágában. A Terminátor gúnynéven is ismert Ntaganda később az M23 nevű kongói milíciának is tagja volt, amely végül békeszerződést írt alá a kormánnyal 2013-ban. A férfi éveken át tartó bujkálás után ebben az évben váratlanul feladta magát az Egyesült Államok ruandai nagykövetségén.

Az 1998 és 2003 között dúló kongói belső háborúskodások során milliók vesztették életüket. A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket akkor is vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A törvényszék csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága az alapokmányát ratifikáló országokra terjed ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.