Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisített egy, a hatályos jogot a bírói gyakorlatra hivatkozva figyelmen kívül hagyó ítéletet. Kimondta: a jogszabályokat mellőző bíróság visszaél függetlenségével, döntése önkényes, sértheti a jogállamiságot, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot. Az Ab a határozatot csütörtökön a honlapján hozta nyilvánosságra.
A határozat alapjául szolgáló ügyben egy szarvas nekirohant egy járműnek és emiatt a sofőr kártérítési pert indított a vadásztársaság ellen. A bíróság jogerősen elutasította a keresetét, arra hivatkozva, hogy az eset elbírálásakor irányadó bírósági gyakorlat szerint felróhatóság hiányában az érintettek maguk viselik kárukat. A baleset idején hatályos szabályozás ugyanakkor – a jogerős ítélettől eltérően – a vadásztársaság felelősségét alapozta meg.
A kár bekövetkeztekor hatályos szabályozás és a bírói gyakorlat tehát ellentétes volt. Az AB emiatt megállapította az ítélet alaptörvény-ellenességét, és megsemmisítette azt.
[htmlbox Változásfigyeltetés]
Az Alkotmánybíróság határozatában leszögezte: a hatályos törvényi szabályozást figyelmen kívül hagyó bírósági eljárás sértette a tisztességes eljáráshoz való alapjogot. A bíróság önkényesen járt el, amikor a hatályos jogi normák helyett olyan bírósági gyakorlatot vett figyelembe, amelynek az alapjául szolgáló jogi normákat a jogalkotó már korábban hatályon kívül helyezte. Az olyan ítélet, amely indokolás nélkül figyelmen kívül hagyja a hatályos jogot, önkényes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével.
Az AB kimondta: a bírói függetlenségnek nem korlátja, hanem biztosítéka a törvényeknek való alávetettség. A bírónak a határozatait a jogszabályok alapján kell meghoznia.
A határozathoz a 15 tagú testületből 3 alkotmánybíró – Dienes-Oehm Egon, Marosi Ildikó és Salamon László – különvéleményt csatolt.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!