Banki kibercsalások útvesztője, avagy hogyan ne sétáljunk csapdába? – 2. rész
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Fővárosi Törvényszék szerint az eddig elért eredményekre építve, az egységes igazságszolgáltatási igazgatási rendszeren belül, a munkaügyi szakbíráskodás évtizedes hagyományainak megtartásával képzelhető el a közigazgatási szakbíráskodás továbbfejlesztése.
A testület közleménye szerint a közigazgatási és munkaügyi bíráskodás jelenlegi rendszere 2013. január 1-jén jött létre, az akkor már évtizedek óta különbíróságként működő munkaügyi bíróságok mellé beépült a közigazgatási bíráskodás, és így a közigazgatási ügyek szervezetileg is elkülönülő szakbíróságokra kerültek.
Kiemelték, a Fővárosi Törvényszék meghatározó szerepet tölt be a közigazgatási és munkaügyi szakbíráskodás hazai rendszerében. Ide érkezik az ügyek több mint 30 százaléka az országból, egyes közigazgatási ügyekben kizárólagos illetékességgel járnak el, továbbá a regionális kollégium a szakmai irányítás mellett az országban egyedüliként fellebbviteli bíróságként is eljár.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon a munkaügyi bírák tárgyalják a verseny- és a közszféra foglalkoztatási jogviszonyaiból származó munkaügyi pereket, valamint a társadalombiztosítási – például a nyugdíjjal, a megváltozott munkaképességgel, a baleseti ellátással kapcsolatos – pereket. A közigazgatási bírák a közigazgatási határozatok felülvizsgálatát végzik például adóügyben, építésügyben, környezetvédelmi vagy vízügyi hatósági, gyámhatósági, idegenrendészeti, gyülekezési, menekültügyben vagy közlekedésfelügyeleti, közterület-használati, kereskedelmi-igazgatási ügyben – írták.
A törvényszék hozzátette, az eltelt három év tapasztalatai és statisztikai adatai azt mutatják, hogy a fővárosban mind a munkaügyi, mind a közigazgatási ítélkezés magas szakmai színvonalon, hatékonyan és időszerűen működik. Az elsőfokú közigazgatási peres ügyek mintegy 90 százaléka egy éven belül befejeződik – olvasható a közleményben.
(MTI)
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!