Miniszterelnököt választ az Országgyűlés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A képviselők ötödik alkalommal választhatják Magyarország miniszterelnökévé Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, a Fidesz-KDNP-listavezetőjét az államfő javaslatára.

A parlament honlapján olvasható napirendi javaslat szerint az ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a tervek szerint az azonnali kérdések és válaszok órájával folytatódik. A miniszterelnök-választást előreláthatólag délután fél háromkor tartják, a döntéshez a 199 országgyűlési képviselő több mint felének igen szavazata szükséges. A kormányfő a megválasztásával hivatalba lép. Az eskütétel után a miniszterelnök beszédet mond a parlamentben.

A múlt héten leköszönt Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés május 2-i, alakuló ülésén javasolta, hogy a parlament Orbán Viktort válassza újra miniszterelnöknek.

A miniszterelnök-választás után várhatóan interpellációk és kérdések hangzanak el, majd a parlament lefolytatja a Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett két népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitáját. A Párbeszéd politikusa a Fudan egyetemről és az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbításáról kezdeményezett referendumot még tavaly júliusban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

A Kúria szerint is új eljárásra van szükség a pécsi buszbeszerzési ügyben

A pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben a Kúria helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla által hozott végzést, amely a korábban első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és az új eljárásra a Szekszárdi Törvényszéket utasította – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden.

2024. október 22.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal a parlament

Az önkormányzatokat és egyéb belügyi ágazatokat érintő törvényjavaslatokat tárgyal kedden az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzet 2025. május 18-ig történő meghosszabbítását kezdeményező előterjesztés is.