Nem beszámítható, aki lelőtte volna az ügyészt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az igazságügyi elmeszakértői vélemény szerint súlyos pszichiátriai betegsége miatt nem beszámítható az a férfi, aki tavaly tavasszal egy gépkarabéllyal ment be a kiskunhalasi bíróságra, hogy ott megölje a vezető ügyészt. A szakvéleményt kedden ismertették a Szegedi Törvényszéken.


A férfit hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a 44 éves férfi korábbi feljelentéseivel kapcsolatban elégedetlen volt a járási ügyészség vezetőjének intézkedésével, úgy érezte, hogy a hatóságok semmibe veszik, saját igazának nem tud törvényes úton érvényt szerezni. Tavaly március 16-án ezért megjelent a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületében, hogy megölje a vezető ügyészt, és elhatározta, azzal is végez, aki ezt meg akarja akadályozni.

A férfi magával vitt egy engedély nélkül tartott – korábban hatástalanított, de visszaélesített – gépkarabélyt és az ahhoz tartozó 240 lőszert. A beléptetőkapunál elővette és csőre töltötte a fegyvert, majd azzal a biztonsági őrt arra kényszerítette, hogy vezesse a vezető ügyész szobájához. A gondnok a lépcsőn érte őt utol, megragadta a fegyver csövét, de nem tudta elvenni a férfitől. Dulakodni kezdtek, közben a vádlott előbb a plafonba, majd a gondnok felé lőtt, de nem okozott sérülést. Ezután a sértett hasára akart közvetlen közelről célzott lövést leadni, de a lőszer elakadt a fegyverben.

 

A küzdelem közben mindketten elestek, a földön tovább dulakodtak, közben a vádlott többször igyekezett elsütni a fegyvert, de a zárszerkezet folyamatos mozgatása miatt nem sikerült lövést leadnia. A férfit végül az épületben tartózkodó két rendőr lefegyverezte.

A vádlottról már a nyomozás során is készült elmeszakértői vélemény, amely szerint mentális zavarokkal küzd, beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott. Ezt a szakértői véleményt azonban az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben végzett vizsgálatok alapján kiegészítették, e szerint a férfi súlyos pszichiátriai betegségben szenved, kóros elmeállapota ok-okozati összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével.

A törvényszék Joó Attila vezette tanácsa a szakértők meghallgatásáról döntött, így az ügyben januárban születhet elsőfokú ítélet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.