Nem megfelelően tüntette fel árait a JYSK


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bútor-áruházlánccal szemben 500.000 Forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság.

Az elsőfokon eljáró Békéscsabai Járási Hivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya folytatott le eljárást a JYSK-kel szemben, amelyben megállapította, hogy a Társaság egységár feltüntetési kötelezettségének többszörösen sem tett eleget, ezért kötelezte a Társaságot arra, hogy a fogyasztók részére adott kereskedelmi kommunikációban az eladási ár mellett az arra köteles termékeknél az egységárat is tüntesse fel. A jogsértés miatt pedig 500.000,-Ft fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A bútoráruház fellebbezett a döntés ellen, de a másodfokon eljáró Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya helybenhagyta az elsőfokú döntést. A határozat indokolása szerint az elsőfokú hatóság a tényállást megfelelő módon feltárta, és a rendelkezésre álló bizonyítékokból helyes jogi következtetéseket vont le, indokolási kötelezettségének részben eleget tett, a bírság mértékét megfelelően alátámasztotta, így a bírság mérséklésére, törlésére lehetőség nincs, mivel a JYSK megsértette a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényt, a fogyasztóvédelmi törvényt és a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló NFGM–SZMM rendeletet is.

(fogyasztovedelem.kormany.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a tüntetésen rendőrre támadó férfit

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt. A férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapott – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. június 1.

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék tavaly

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) tavaly: 16 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma és 55 százalékkal a két éven túli ügyeké, miközben javult az ítélkezés megalapozottsága – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön Budapesten.