Nemzetközi orgazdacsoportok tagjai ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek két nemzetközi orgazdacsoport tagjai ellen, akik bűncselekménnyel megszerzett járműveket adtak el hamis okmányokkal, átütött alvázszámokkal – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

Négyessyné Bodó Marianna közölte: az olasz, magyar, román és líbiai férfiakból álló bűnözői csoport egyik olasz tagja 2017 és 2019 között lopásból, sikkasztásból és csalásból származó nagy értékű személyautókat szerzett meg.

A gépkocsik között több olyan volt, amelyet Olaszországban hamis okmányokkal bérbe vettek, de nem adtak vissza, hanem az orgazdacsoport olasz felhajtó emberéhez kerültek. Ő telefonon átküldte a jármű fotóit román társának, és ha tetszett neki, akkor egy másik olasz társuk sofőrként Magyarországra hozta. A vádlottak az átütött alvázszámú járművek értékesítéséhez hamis forgalmi engedélyeket, igazolásokat és adásvételi szerződéseket használtak. A líbiai és magyar állampolgárságú orgazdák a reális árnál jóval olcsóbban jutottak az autókhoz, amelyeket később piaci – vagy ahhoz közeli – áron értékesítettek.

A másik orgazdacsoport egyik tagja – olasz kapcsolatai révén – lopott munkagépek és traktorok magyarországi értékesítését szervezte úgy, hogy az ehhez szükséges pénzt négy másik magyar társa biztosította. Volt, hogy a munkagépekhez harmadáron jutottak hozzá, és tetemes haszonra tettek szert az eladásukkal.

A két orgazdacsoport két év alatt tizenegy nagy értékű személyautó és nyolc munkagép szervezett eladásában működött közre.

A nyomozók a járműveket magyarországi vevőjüknél lefoglalták.

Az egyik vádlottnak azért is felelnie kell, mert az átvett vételárelőlegekből a kialkudott munkagépek beszerzését nem intézte el és a pénzzel sem számolt el.

A megyei főügyészség tizennégy ember ellen üzletszerűen elkövetett orgazdaság, közokirat-hamisítás és egyedi azonosító jellel visszaélés, kettő ellen pedig csalás miatt emelt vádat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 2.

Októbertől az elektronikus ügyintézésre kötelezettek számára a cégkapura érkezik a fizetési meghagyás

Októbertől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást és az eljáráshoz kapcsolódó iratokat is, például a hiánypótlási felhívást – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hétfőn.

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.