Nyolc és fél évet kapott az áfacsaló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy kecskeméti férfit, aki társaival több mint kétmilliárd forint forgalmi adót nem fizetett be 2007 és 2010 között. A táblabíróság bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a férfit.


Az egész országra kiterjedő csoport tagjai 2007 és 2010 között főként gabonát, emellett textilárut és járműalkatrészeket értékesítettek fiktív számlák alapján. A terményt, terméket előállító gazdák és gazdasági társaságok a forgalmi adó nélkül adták el az árut a felvásárlóknak azzal, hogy a termény elhagyja az országot, és másik uniós államban értékesítik majd, miközben tudták, hogy az eladás Magyarországon zajlik le.

Hét vádlott bűnszervezetet hozott létre annak érdekében, hogy az általuk felvásárolt terményt belföldön értékesítsék. A nyolc és fél évre ítélt elsőrendű vádlott mellett a bűnszervezetben részt vevő társait – köztük a korábban ügyészként dolgozó negyedrendű vádlottat – öt és hét év közötti szabadságvesztéssel, valamint több millió forintos vagyonelkobzással sújtotta a táblabíróság, és döntött arról is, hogy nem kerülhetnek feltételesen szabadlábra.

A termelők közül a nyolcadrendű vádlott négy évet kapott, míg a többieket rövidebb, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték, és olyan vádlott is volt, akit csak megrovásban részesítettek.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

A táblabíróság döntésével több vádlott esetében is enyhített az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék által kiszabott büntetéseken. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet csaknem kétórás indoklása során kifejtette, az időmúlás és a vádlottak egészségi állapota mellett figyelembe vették, hogy ezek a terheltek a nyomozati szakban beismerő vallomást tettek.

A tanácsvezető bíró kifejtette, a Gyulai Törvényszék több eljárási szabályt is megsértett, de ezek nem vezettek az ítélet hatályon kívül helyezéséhez.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.