Öttagú tanácsokat hozott létre az AB


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság öttagú tanácsainak számáról, összetételéről és a tanácsvezetők személyéről döntött 1006/2016. (IX. 14.) AB Tü. határozatában.


Az Alkotmánybíróság teljes ülése az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 49. § (1) és (7) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva – az Alkotmánybíróság Ügyrendjéről szóló 1001/2013. (II. 27.) AB Tü. határozat 5. § (2)–(3) és (4) bekezdéseiben foglaltakra is tekintettel – az Alkotmánybíróság öttagú tanácsainak számáról, összetételéről és a tanácsvezetők személyéről a következő határozatot hozta:

1. Az Alkotmánybíróságon három öttagú állandó tanács működik.

2. Az öttagú állandó tanácsok tanácsvezetői és tagjai:

Az 1. öttagú tanács tagjai:

Dr. Juhász Imre, tanácsvezető alkotmánybíró,

Dr. Balsai István alkotmánybíró,

Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró,

Dr. Salamon László alkotmánybíró,

Dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró.

A 2. öttagú tanács tagjai:

Dr. Varga Zs. András, tanácsvezető alkotmánybíró,

Dr. Balsai István alkotmánybíró,

Dr. Pokol Béla alkotmánybíró,

Dr. Stumpf István alkotmánybíró,

Dr. Szívós Mária alkotmánybíró.

A 3. öttagú tanács tagjai:

Dr. Dienes-Oehm Egon, tanácsvezető alkotmánybíró,

Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró,

Dr. Salamon László alkotmánybíró,

Dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró,

Dr. Szalay Péter alkotmánybíró.

3. Előadó alkotmánybíróként dr. Balsai István, dr. Czine Ágnes és dr. Sulyok Tamás alkotmánybíró az 1. öttagú tanácsban, dr. Salamon László alkotmánybíró a 3. öttagú tanácsban jár el.

4. Ez a határozat 2016. szeptember 15-én lép hatályba.

(Forrás: Magyar Közlöny 2016. évi 137. szám)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.