Quaestor-ügyben nem befolyásolja az eljárás menetét az ügyészi vádmódosítás


A Fővárosi Főügyészség a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben született új egyesített szakértői vélemény és a szakértői meghallgatások eredményeképpen, vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Quaestor-ügyben, az új egyesített szakértői vélemény alapján az ügyészség továbbra is ugyanazon kiemelten súlyos bűncselekményekkel vádolja a terhelteket – közölte a  Fővárosi Főügyészség kedden.

Közleményében a Fővárosi Főügyészség azt írta, hogy a különösen szövevényes, nagy mennyiségű bizonyítási anyaggal rendelkező ügy jellege ellenére dinamikusan tárgyalt ügyben a korábbi szakértői felmentésre tekintettel, tavaly új egyesített pénz-, tőkepiaci- és informatikai szakértői vélemény készült, amelyet a szakértők további kérdések megválaszolása mellett két alkalommal írásban kiegészítettek. A Fővárosi Törvényszék a szakértői vélemény elkészítésében résztvevő 4 szakértőt 2023 őszén, 8 tárgyalási napon keresztül hallgatta meg.

Közölték: a főügyészség álláspontja szerint az új egyesített szakértői vélemény a büntetőjogi főkérdés tekintetében, így a bűnösség kérdésében a vádirathoz képest érdemi eltérést nem eredményezett. Ugyanakkor az összesen 861 oldalt kitevő, összhatásában a vádlottakra terhesebb szakértői megállapításokat tartalmazó egyesített szakértői vélemény új megállapításai a vádiratban szereplő több száz oldalas táblázatok adatainak, valamint a vádbeli tényállások egyes részeinek, illetve a bűncselekmények minősítésének, rendbeliségének részbeni módosítását tették szükségessé. Mindezek alapján, a Fővárosi Főügyészség 850 oldalt meghaladó terjedelmű vádmódosítást nyújtott be a bírósághoz – írták.

A jegybank 2015. március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hrurira Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forint fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Fővárosi Főügyészség a Quaestor cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére. A bírósági tárgyalás 2016. június 12-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

Forrás: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya


Kapcsolódó cikkek

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

2024. április 12.

Rétvári Bence: hamarosan tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény

Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet, hogy heteken belül tovább szigorodhat a gyermekvédelmi törvény.

2024. április 11.

Megerősített civil-állami együttműködés a gyűlölet-bűncselekmények leküzdésére

A Háttér Társaság több állami szervvel, köztük a rendőrséggel, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettessel és az Áldozatsegítő Központokkal működik együtt azért, hogy a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak nyújtott támogatásban ezentúl megjelenjen az áldozatközpontú és interszekcionális megközelítés is.