Rendőrség: őrizetben a szurkolói verekedés egyik szervezője


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rendőrség őrizetbe vette a vasárnapi Fradi-Újpest labdarúgó-mérkőzés előtt kitört tömegverekedés szervezőjét és egyik résztvevőjét – tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.

A IX. kerületi rendőrkapitányságon eddig 14 gyanúsítottat hallgatott ki, két férfit pedig őrizetbe vettek – tartalmazza a közlemény. Felidézték: a labdarúgó-mérkőzés előtt, 16.30 körül a két csapat szurkolótáborából több tucat ember verekedett össze egy Üllői úti parkolóban. Az összecsapás nyomán egy ember súlyos, többen pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.

A verekedésnek a rendőrök perceken belül véget vetettek; elfogtak 13 embert, a többiek elfutottak – fűzték hozzá. A BRFK csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indított eljárást. A helyszínről előállított férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki. Egyiküket, egy erőszakos bűncselekmény miatt korábban elítélt, mellékbüntetésként sportrendezvények látogatásától eltiltott 27 éves férfit őrizetbe vették – ismertették.

A tájékoztatás szerint a nyomozók elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, és mobiltelefonokat foglaltak le. A beszerzett adatok alapján február 6-án este IV. kerületi lakásában elfogtak egy 28 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint üzenetküldő alkalmazásokon keresztül szervezte a verekedést, és abban részt is vett. Az erőszakos bűncselekmény miatt korábban büntetett férfi nem tett vallomást.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 17.

Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról

Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását -közölte pénteken a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet.

2024. május 17.

Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!

Sokan ismerhetik akár saját kárukon azt a jelenséget, hogy a bíróságok jellemzően mérséklik a pernyertes számára megítélt ügyvédi munkadíjakat. Ezzel a pernyertesnek indokolatlan veszteséget kell elkönyvelnie, közvetetten pedig piactorzító hatása is van. Most a Kúria precedensértékű, tehát kötelező döntésben reagált erre a jelenségre. Nézzük előbb a legfontosabb fejleményeket, majd azt, hogy mindez hogyan hat a perstratégiára!

2024. május 17.

Gyermek külföldre vitele: akár vissza is fordíthatnak a határon, ha nincs nálunk a megfelelő papír

Ha csak az egyik szülővel utazik egy kiskorú külföldre, akár csak néhány napra, érdemes hozzájáruló nyilatkozatot kérni a másik szülőtől is, hogy ne érje kellemetlen meglepetés az utazókat. Hosszabb külföldi tartózkodás, például munkavállalás vagy tanulmányok folytatása esetén mindenképpen szükség lesz a nyilatkozatra, de egy rövidebb kiruccanás esetén is kérhetik a hatóságok, és ennek hiányában akár meg is tagadhatják a határátlépést. Elvált szülők esetén, ha a különélő szülő viszi el a gyermeket, még büntetőügy is lehet abból, ha a külföldre utazás a gyermeket nevelő szülő hozzájáruló nyilatkozata nélkül történik.