Sopron után Debrecen is átlépte az egymilliós négyzetméterárat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rekordot dönt a megyei jogú városokban az új építésű lakások négyzetméterára, és az emelkedés üteme is felülmúl minden korábbit: egy év alatt ugyanis 24,2 százalékkal drágultak az új építésű ingatlanok– derült ki az Otthon Centrum negyedéves összesítéséből.

„Némi visszaeséséről árulkodnak az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest a harmadik negyedéves számok” – foglalta össze a megyeszékhelyekre szűkített ingatlanpiaci folyamatokat Soóki-Tóth Gábor. Az elemzési vezető arról is beszámolt, hogy egy éve, ugyanebben az időszakban, több projektben több új lakás épült, valamint az újonnan indított projektek száma is magasabb volt, mint most.

Az Otthon Centrum III. negyedéves felmérése szerint 263 projektben 6300 lakás épül a 23 megyei jogú városban, míg a kínált lakások átlagos négyzetméterára 862 ezer forint. A negyedévben elindított új beruházások száma pedig 30.

Győr és Pécs helyet cserélt

Ezek a számok visszaeséséről árulkodnak az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest: a projektek 6,5 százalékkal, a lakások 11 százalékkal, az új projektek száma 19 százalékkal kevesebb most. A projektek számát Debrecen vezeti (47) Szeged (33) és Pécs (25) előtt, vagyis az előző negyedévhez képest Győr és Pécs ismét helyet cserélt.

Az új építésű lakások számában viszont Szeged az első (960), a sorban pedig Debrecen (736) és Nyíregyháza (660) következik – utóbbi egy többszáz lakásos beruházással ért fel a dobogóra. A listát Hódmezővásárhely és Szekszárd zárja, ahol két-két projekt épül, míg a legkevesebb új lakás Hódmezővárhelyen készül (25), de Békéscsaba (40) sem sokkal előzi meg. Salgótarjánban és Dunaújvárosban továbbra sincs legalább négy lakásos beruházás.

A legújabb felmérésben az új lakások négyzetméterárának átlagértéke 862 ezer forint volt. „A fejlesztők még sosem kínálták ilyen magas áron az új építésű lakásokat a megyei jogú városokban, illetve az emelkedés mértéke is megdöntötte a korábbi rekordot, ami a 2021. III. negyedéves átlagárhoz képest 24,2 százalékos” – ismertette a szakember a változásokat.

Debrecenben van a legtöbb projekt

A megyei jogú városok közül elsőként Sopron törte át az egymilliós négyzetméterárat az előző negyedévben – ehhez a körhöz csatlakozott most Debrecen. Előbbi városban 1,1 millióért, utóbbiban 1,05 millióért kínálták az új építésű lakások fajlagos négyzetméterét a fejlesztők. A dobogóra még Veszprém fért fel, négyzetméterenként 964 ezer forinttal. A mezőny ezután igen sűrű: Szeged 912 ezer, Pécs 896 ezer, Székesfehérvár 887 ezer, Érd 855 ezer és Győr 844 ezer forint négyzetméterenként. A legolcsóbb város Hódmezővásárhely, 563 ezer forinttal.

Említést érdemlő, hogy a negyedévben elindított 30 projekt 461 lakása közül 24 beruházás 370 lakásának az értékesítését kezdték el a fejlesztők. A többi projekt egyelőre tervként szerepel, illetve az engedélyezési eljárást indították el. A legtöbb projekt (összesen 8) Debrecenben jelent meg.

(Jogászvilág)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.