Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Súlyos, az alapjogokat érintő problémák sora merül fel a kötelező és önkéntes gyermekpszichiátriai kezelésekkel kapcsolatban – közölte az alapvető jogok biztosa szerdán Szegeden.
Székely László a helyetteseivel Csongrád megyében tett kétnapos munkalátogatásának tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint a témában még az idén minden érintett – az Igazságügyi Minisztérium, az egészségügyi államtitkárság és az orvostársadalom képviselőinek – bevonásával szakmai konferenciát szerveznek.
A hivatal Kúriával közösen munkacsoportot hozott létre, amely áttekinti az országos gyakorlatot, és javaslatot tesz a kötelező gyógykezelésre vonatkozó nem peres eljárás szabályainak módosítására – tudatta Székely László.
Az alapjogi biztos kifejtette, munkatársaival a megyeszékhelyeken tett látogatásai során azokat a helyszíneket keresik fel, ahol leginkább sérülhetnek az alapvető jogok, az emberi jogok. Azokban a városokban, amelyekben működik büntetés-végrehajtási intézet, oda is ellátogatnak, hogy tájékozódjanak a fogvatartottak és az ott dolgozók helyzetéről.
A Szegedi Fegyház és Börtön az, ahol a tényleges életfogytiglanra ítélt fogvatartottak is élnek egy speciális részlegben – közölte az ombudsman. Úgy fogalmazott, összességében igen jó benyomásai voltak arról, miként lehet ezt a nagyon súlyos büntetést a lehetőségekhez képest humánusan végrehajtani.
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]
Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes közölte, a hivatal igyekszik feltérképezni a nemzetiségi pedagógusokkal kapcsolatos hiányosságokat és javaslatokat tenni a megoldásokra. Ennek keretében megbeszélést folytat a Szegedi Tudományegyetem érintett oktatóival.
Kitért arra, az érintettekkel folytatott egyeztetése során problémaként merült föl, hogy a kis lélekszámú nemzetiségi önkormányzatok magas adminisztratív terhei elveszik az érdemi időt a közösségek életének szervezésétől, a feladatalapú támogatásokkal kapcsolatos döntések, az elnyert összegek utalásának csúszása pedig működési gondokat okoz.
Szalayné Sándor Erzsébet azt mondta, mindenkinek joga, hogy a személyi dokumentumaiban a nevét az anyanyelvének szabályai szerint írják le. A nemzetiségi nyelvhasználat a magyartól eltérő betűkészletet alkalmazó kisebbségek esetében problémát okoz.
Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a természet- és örökségvédelem területén dolgozó szakemberekkel folytatott megbeszéléseit összegezve a kiszámíthatóság fontosságát hangsúlyozta a jogalkotás és a költségvetési finanszírozás területén. Példaként az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot is említette, amelyre szerinte a kormányzatnak sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!