Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bűncselekmények áldozatait hamarosan részletes tájékoztatóval is segíti az Igazságügyi Hivatal, miután megjelent az igazságügyi miniszter erről szóló rendelete.
A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005-ös CXXXV. törvény, illetve egy kapcsolódó 2014-es kormányrendelet felhatalmazása alapján megszületett a Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett jogszabály, mely az áldozatok jogairól szóló, őket segítő tájékoztató részletes tartalmi követelményeit tartalmazza. Egyúttal igazodik a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó európai parlamenti és tanácsi minimumszabályokhoz.
A közérthetően megfogalmazott tájékoztató általános és az egyes áldozati csoportok számára az életkorukhoz vagy az elszenvedett bűncselekményhez igazodó tartalommal is készülhet
A rendelet szerint az Igazságügyi Hivatal (IH) áldozatsegítő szolgálata annak érdekében állítja össze a tájékoztatót, hogy az illetékes hatósággal való első kapcsolatfelvétel alkalmával az áldozatok késedelem nélkül megkapják a szükséges információkat ahhoz, hogy az őket megillető jogokat gyakorolhassák, valamint a támogatásokat igénybe vehessék.
A tájékoztató készülhet általános és az egyes áldozati csoportok számára az életkorukhoz vagy az elszenvedett bűncselekményhez igazodó tartalommal is, ugyanakkor a szükséges információkat közérthetően, a lehető legegyszerűbben kell megfogalmaznia.
A tájékoztató minimális tartalmi elemei az alábbiak:
a) az áldozatok által igénybe vehető áldozatsegítő szolgáltatások célja;
b) arra való utalás, hogy egyes támogatások igénybe vétele feltételekhez kötött;
c) egyes támogatások tartalma;
d) az áldozatsegítő szolgálatok elérhetőségei, különösen a telefonos és e-mailes kapcsolat;
e) a díjmentesen hívható áldozatsegítő vonal elérhetősége.
Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban |
---|
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. |
Az áldozatok számára a szükségleteiknek megfelelő, személyre szabott tájékoztatás a részükre átadott tájékoztatóanyagon található elérhetőségeken keresztül, az áldozatsegítő szolgálatokkal való személyes kapcsolatfelvétel után érhető el. Ezt a kitételt egyébként maga a készülő kiadvány is tartalmazni fogja.
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!