Telefonos időpontfoglalás a Miskolci Törvényszéken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly év végétől már telefonon is lehet időpontot foglalni a bírósági panasznapra.


A tavalyi év végétől a Miskolci Törvényszékhez tartozó járásbíróságokon az ügyfelek már előzetesen, telefonon is tudnak időpontot foglalni a bírósági panasznapra. A lefoglalt időpontok és a meghatározott ügyintézési idők csak tájékoztatásul szolgálnak, mivel a napi ügyfélforgalom és a kérelem bonyolultsága miatt előfordulhatnak eltérések. Természetesen a lehetőség továbbra is megmarad, hogy az ügyfelek időpontfoglalás nélkül keressék fel a panasznapot, ebben az esetben az ügyfélszolgálati irodákban kapnak sorszámot.

Az időpontfoglaláshoz segítséget nyújt a törvényszék által elkészített „Panasznapi ügyfélregisztrációs program”, melyen a bejelentkezést fogadó alkalmazott rögzíteni tudja a jelentkező adatait, a lefoglalt időpontot, valamint azt, hogy milyen típusú ügyben kér segítséget a panaszos. A program az ügytípusnak megfelelően hozzárendeli a regisztrációhoz az elintézéshez szükséges várható ügyintézési időt is.

Az időpontok a panasznapot megelőző nap 15 óráig az alábbi telefonszámokon foglalhatóak:

Miskolci Járásbíróság – 06-46/815-242

Encsi Járásbíróság – 06-46/587-000 

Kazincbarcikai Járásbíróság – 06-48/510-740 (92. mellék)  

Mezőkövesdi Járásbíróság – 06-49/505-520  

Ózdi Járásbíróság –  06-48/574-054

Sátoraljaújhelyi Járásbíróság – 06-47/523-532  

Szerencsi Járásbíróság 06-47/563-060 valamint 06-47/563-080  

Szikszói Járásbíróság 06-46/596-310 (21. mellék)

Tiszaújvárosi Járásbíróság 06-49/544-610 

Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 06-47/523-532. 

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.