Trócsányi: a szabályozás segítheti a végrehajtókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korrekt szabályozás és a hatékony állami felügyelet fontosságát hangsúlyozta az igazságügyi miniszter a közbizalom a bírósági végrehajtók és az igazságügyi szakértők tevékenységének tükrében című pénteki budapesti konferencián.


Trócsányi László bevezetőjében elmondta, a közbizalom érdekében szükséges egy korrekt, tiszta szabályozás.

Ez segít a legjobban, ez fontos a végrehajtóknak, az igazságügyi szakértőknek és ez fontos az állampolgároknak is – hangsúlyozta.

A szakminiszter azt is fontosnak tartotta, hogy ezekből a tevékenységekből az állam ne vonuljon ki teljesen.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Trócsányi László azt mondta, a végrehajtók és az igazságügyi szakértők állami felügyeletére és nem irányítására van szükség, amelynek hatékonynak kell lennie és ki kell terjednie a minősítésre, a kompetenciák ellenőrzésére.

Úgy fogalmazott: „együttműködésre vagyunk ítélve, nem ellenségek vagyunk, hanem partnerek”.

A politikus közölte, a továbbképzést is biztosítani kell és ebben az Igazságügyi Minisztériumnak meghatározó szerepet kell betöltetnie. Hozzátette: ezért hozták létre az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiáját, ahol az igazságügyi szakértőket, végrehajtókat, felszámolókat, mediátorokat képzik tovább.

Trócsányi László fontosnak tartotta még az állampolgárok szempontjából a díjmeghatározás kérdését és a szegények segítését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.