Trócsányi fölszámolná a túlzsúfoltságot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A börtönök zsúfoltságának felszámolását és hatékony jogorvoslati rendszer kiépítését javasoltaTrócsányi László igazságügyi miniszter az Országgyűlésnek.


A parlament honlapján olvasható jogszabály-módosítás – amelyet az Emberi Jogok Európai Bíróságának több elmarasztaló ítélete indokol – a férőhely-bővítési programot egészíti ki.

A tárcavezető a reintegrációs őrizet alkalmazási körének kiterjesztését indítványozza, azaz az elítéltek korábbinál szélesebb körét vonnák be a kedvezménybe, emellett hosszabb lehet az ott tölthető idő. Trócsányi László indoklása szerint ezzel csökkenthető a büntetés-végrehajtási (bv) intézetben töltött időtartam, ami hozzájárul a telítettség részbeni enyhítéséhez.

Új elem a zsúfolt elhelyezési körülmények miatti panasz, amit a bv-intézet parancsnokánál lehet tenni. Amennyiben alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményeket tapasztalnak, akkor egyebek mellett más zárkába helyezhetik át az elítéltet, vagy több szabad levegőn tartózkodást engedélyezhetnek neki, illetve megnövelhetik az egyes kapcsolattartási formák gyakoriságát vagy hosszát. A változtatás megnyitja a lehetőséget az elítélt átszállítására egy másik intézetbe.

 

Trócsányi László egyúttal egy új kártalanítási eljárást vezetne be, amely arányban állna a zsúfolt elhelyezési körülmények miatti jogsérelemmel. A pénzbeli kártalanítás mértékét a büntetés-végrehajtási bíró határozná meg.

A javaslat felszámolja a különbséget az anyák és gyermekeik együttes elhelyezésében, vagyis a büntetés-végrehajtási intézetek anya-gyermek részlegén – egy speciális eljárás bevezetése révén – azokat a gyermekeket is elhelyezhetik, akik a büntetés végrehajtása előtt születtek. A hatályos szabályozás ezt eddig csak a végrehajtás során megszületett gyermekek esetében tette lehetővé.

Az elhelyezési körülményekkel összefüggő módosítások 2017. január 1-jén lépnének hatályba, az anya és gyermeke együttes elhelyezésére vonatkozó passzusok pedig egy évvel később lépnének érvénybe. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.