Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az elmúlt négy év tapasztalatai alapján szükség van az önálló igazságügyi minisztériumra – jelentette ki Trócsányi László csütörtökön Szegeden.
Amennyiben a jognak nagyobb szerepet akarunk adni, alkotmányossági érveinket jobban érvényre kívánjuk juttatni szükség van az önálló igazságügyi tárcára – mondta a miniszter a Negyvenedik Jogász Vándorgyűlés háromnapos programját megnyitó előadásán.
Az elmúlt években elvégzett feladatok közül a miniszter kiemelte, hogy többéves munka eredményeként elkészültek az új eljárási törvények, megszületett az új ügyvédi és választottbírósági törvény.
Elkezdődött a végrehajtók, illetve az igazságügyi szakértők helyzetének rendezése – közölte Trócsányi László, hozzátéve azonban, ez a munka még nem ért a végére.
[htmlbox BDT]
A miniszter a jogalkotás folyamatát bemutatva hangsúlyozta, a törvények elfogadását követően az utólagos hatásvizsgálatot erősíteni kell, figyelemmel kísérve a jogérvényesülést, nyomon követve a különböző vitás kérdéseket.
A tárcát érintő legkomolyabb problémának a miniszter a szakemberek fluktuációját látja, erős a jóval magasabb jövedelmet kínáló versenyszféra elszívó hatása. Trócsányi László hangsúlyozta, meg kell becsülni a jó jogalkotókat, a fiataloknak pedig minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy gyarapíthassák tudásukat. Ezért szükség lenne arra, hogy a kodifikátor-képzés – amely jelenleg kizárólag a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folyik – valamennyi érintett egyetemen meginduljon.
Trócsányi László kitért arra is, az elmúlt négy évben nagyon jó szakmai kapcsolat, alkotmányos dialógus alakult ki a minisztérium és a hivatásrendek között.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!