Trócsányi nem ismeri a polgári engedetlenséget


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alkotmány biztosítja azokat a jogi eszközöket, amelyekkel egy polgár vagy szervezet kifejezheti elégedetlenségét egy jogszabállyal szemben, de a polgári engedetlenséget a jog nem ismeri – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán.


A politikus arra reagált, hogy miután a parlament kedden elfogadta a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság bejelentette, nem tesznek eleget a jogszabály előírásainak és nem regisztrálnak.

Trócsányi László azt mondta: természetesen mindenkinek jogában áll véleményt mondani és elégedetlenségét jogszerűen kifejezésre juttatni, továbbá lehet alkotmányjogi panasszal élni, és vannak egyéb fórumok, amelyekhez fordulni lehet. 

Véleménye szerint azonban alapvető elvárás, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania. 

„Számomra nem ismeretes a polgári engedetlenség, azt a jog sem ismeri” – fűzte hozzá.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A minisztert arról is kérdezték, hogy az Európai Parlament (EP) május 17-ei határozatában kitért a tavaly novemberben, a Szegedi Törvényszéken terrorcselekmény és határzár tiltott átlépésének bűntette miatt tíz év fegyházra ítélt Ahmed H. szír állampolgár esetére. 

Trócsányi László a csütörtökön másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódó üggyel kapcsolatos EP-állásfoglalásról azt mondta: „megdöbbenéssel tapasztalta”, mert folyamatban lévő ügyben megengedhetetlen a nyomásgyakorlás. 

Ilyen esetben ugyanis olyan nyomás alá kerülhet a bíró, amely befolyásolja őt ítélete meghozatalában – mondta, majd hozzátette: igazságügy-miniszterként „sosem vette a bátorságot” arra, hogy véleményt mondjon egy nem jogerős ítéletről. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.