Az Európai Versenyhálózat támogatja az Európai Bizottság tervezetét
A nemzeti versenyhatóságokat tömörítő Európai Versenyhálózat támogatását fejezte ki az iránymutatás-tervezettel kapcsolatban.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tíz embert – köztük négy ügyvédet – állítottak elő egy kiterjedt ingatlancsalási ügyben tartott akció során; a gyanúsítottak idős, vagy szellemileg leépült embereket tévesztettek meg – közölte a Fővárosi Főügyészség főügyésze.
A bűncselekményekkel gyanúsítható személyek elfogására kedden kilenc helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak idős vagy szellemileg leépült emberek bizalmába férkőztek, hogy megtévesztésükkel életjáradéki vagy tartási szerződést kössenek velük, és ezáltal csalárd módon megszerezzék ingatlanjaik tulajdonjogát. A szerződések megkötésében közreműködő ügyvédek „ügyvédi kötelességüket megszegve” működtek közre a szerződések megkötésében – írta a főügyész, hozzátéve, hogy a nyomozás tárgyát jelenleg négy – 12 és 21 millió forint közötti értékű – ingatlan képezi.
A közlemény szerint a házkutatások során egyes gyanúsítottak ingatlanán (a ház udvarán felállított sufniszerű épületben, egy másik helyszínen pedig az épület pincéjében) emberhez nem méltó körülmények között több időskorú, kiszolgáltatott embert találtak.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig tíz gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben. A megalapozott gyanú velük szemben „több rendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete”. Az ügyvédekkel szemben „ügyvédi visszaélés bűntette” a megalapozott gyanú. A nyomozó ügyészek további bűncselekmények gyanúját is vizsgálják – közölte Ibolya Tibor.
Az áldozatok számára a Fővárosi Kormányhivatal áldozatsegítő szakemberei teljes körű tájékoztatást nyújtottak az igénybe vehető áldozatsegítő, valamint jogi segítségnyújtási szolgáltatásokról. Az áldozatok pszichológusi segítséget is kaptak. Ketten védett szálláson kértek elhelyezést, ahol folyamatosan megkapnak minden további segítséget a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés érdekében – olvasható a főügyész közleményében.
(MTI)
A nemzeti versenyhatóságokat tömörítő Európai Versenyhálózat támogatását fejezte ki az iránymutatás-tervezettel kapcsolatban.
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!