Ügyvédeket is gyanúsítanak ingatlancsalási ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség az időskorúak sérelmére elkövetett ingatlancsalási ügyben – közölte a fővárosi főügyész helyettese.

Üveges Andrea közleményében felidézte: a Budapesti Nyomozó Ügyészség mintegy két héttel ezelőtt összehangolt akcióban tíz embert – köztük négy ügyvédet – hallgatott ki gyanúsítottként időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A nyomozó ügyészek a napokban egy újabb gyanúsítottat, egy 29 éves nőt is kihallgattak.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017 elején egy nő és élettársa – aki az ügyben már gyanúsítottként szerepel – testvéreknek adták ki magukat, és rávettek egy 88 éves férfit, hogy vegye feleségül a nőt. Ezután családostul beköltöztek az időskorú sértett lakásába, őt pedig a lakás egy kis helyiségébe költöztették, rendszeresen elkérték a pénzét, erőszakkal megakadályozták, hogy elhagyja a lakást, és bántalmazták is.

Az ügyészség tájékoztatása szerint ez alkalmas a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, a sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, valamint folytatólagosan elkövetett csalás megalapozott gyanújának megállapítására.

Az ügyészség távoltartás elrendelését és a sértettel közösen használt ingatlan elhagyására kötelezést indítványozott a bíróságnak, arra hivatkozva, hogy fennáll a veszélye annak, a sértettel közös háztartásban élő gyanúsított a sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el, és az időskorú férfi befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. A bíróság az ügyészség indítványának megfelelően elrendelte a távoltartást és kötelezte a nőt a sértettel közösen használt lakás elhagyására. A kényszerintézkedés időtartama négy hónap. A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezéssel éltek ellene.

A budapesti nyomozó ügyészek november közepén kilenc helyszínen állítottak elő összesen tíz embert, köztük négy ügyvédet. A megalapozott gyanú velük szemben többrendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette vagy kísérlete. A négy jogászt ügyvédi visszaéléssel gyanúsítják.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a most kihallgatott nő élettársát már meggyanúsította személyi szabadságától megfosztott ember sérelmére, a sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, valamint folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.