Új büntetés-végrehajtási kódex készül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új büntetés-végrehajtási (bv) kódex megalkotásáról döntött a kormány – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A jelenlegi – 1979-es -, idejétmúlt törvényerejű rendelet helyett az új büntető törvénykönyvvel (Btk.) harmonizáló törvényben kívánja szabályozni a büntetés-végrehajtást a kormány.


A kódex megalkotását az új büntető törvénykönyv (Btk.) hétfői hatálybalépése, a törvényerejű rendelet hatálybalépése óta bekövetkezett társadalmi, büntetőpolitikai és szakmai meggyőződésbeli változások, valamint a nemzetközi követelmények indokolják.

A közlemény szerint olyan, a Btk. által bevezetett új jogintézményekkel harmonizáló, a büntetőjogi kódexszel egységes rendszert alkotó törvény megalkotása szükséges, amely az új büntetésekkel, intézkedésekkel, valamint a kidolgozott egyéb módosításokkal összhangban új alapokra helyezi a büntetés-végrehajtást. A hatályos szabályozástól eltérően a koncepció szerint az új büntetés-végrehajtási kódex meghatározná a bv-jogviszony fogalmát, és önálló címként rögzítené a szabadságvesztés végrehajtásának alapelveit, kijelölve ezzel a legfőbb irányvonalakat.

A koncepció szerint a fogvatartottak jogait és kötelezettségeit egyértelműen és a büntetés-végrehajtás biztonságát szem előtt tartva határozzák meg. Az új törvénykönyv és a koncepció alapján megvalósuló fejlesztések eredményeként enyhülne a bv-intézetek zsúfoltsága is – közölték.

A kódexben nagyobb szerepet kapna az elítéltek társadalomba visszailleszkedésének elősegítése, az elítéltek hatékonyabb oktatása és foglalkoztatása, a szabadulás utáni jogkövető életmód kialakításához szükséges feltételek biztosítása, valamint az önellátó büntetés-végrehajtás kialakítása – olvasható a közleményben.

Emlékeztettek arra, hogy az utóbbi célért már eddig is történtek intézkedések, az elmúlt másfél évben egyebek mellett Baracskán péküzem létesítését, a budapesti Kozma utcai bv-intézetben bútorgyártáshoz használatos gépek beszerzését, Balassagyarmaton direktfröccsöntő üzem, Állampusztán pedig baromfivágóhíd létrehozását támogatta a Belügyminisztérium.

Hétfőn lépett hatályba az új, a korábbinál több tekintetben szigorúbb Btk., amely egyes bűncselekményeknél 12 évre szállította le a büntethetőség korhatárát, szigorított egyes büntetési tételeket, bevezetett új büntetési nemeket, például az elzárást, új bűncselekményként a jogellenes termőföldszerzést és a gazdasági csalást, megszűntek a drogfüggőkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályok és szigorodott az ittas vezetés szabályozása is.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.