USA: szigorítják a fegyvervásárlást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Egyesült Államokban törvényjavaslat készül a fegyvervásárlás szigorításáról, amelyet Trump elnök is támogat.


A Fehér Ház helyettes szóvivője, Raj Shah helyi idő szerint hétfőn reggel közleményben jelentette be, hogy az elnök „támogatja azon erőfeszítéseket, amelyek a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását célozzák” fegyvervásárlás előtt.

A közleményből kiderül, hogy Donald Trump még pénteken egyeztetett John Cornyn texasi republikánus és Chris Murphy connecticuti demokrata párti szenátorral a kettejük által benyújtandó törvénytervezetről. A javaslat szigorítaná mind a szövetségi, mind a tagállami kötelezettségeket arról, hogy jelentsék és számon tartsák azokat a kihágásokat, törvénysértéseket, erőszakos megnyilvánulásokat, amelyek miatt megtilthatják egyeseknek a fegyvervásárlást.

„Miközben az egyeztetés és az eddigi szabályok felülvizsgálata még folyamatban van, az elnök támogatja a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását” – szögezte le Raj Shah közleménye. A fegyvervásárlás és -tartás szigorításáról folyó országos vita a múlt szerda óta erősödött fel ismét, azt követően, hogy a floridai Parkland egyik középiskolájában a 19 éves Nikolas Cruz egy tűzfegyverrel 17 embert agyonlőtt. Több sebesültet változatlanul kórházban ápolnak. A lövöldözés utáni felháborodáshoz ezúttal a diákok is csatlakoztak, akiknek képviselője vasárnap bejelentette: Menet az életünkért címmel demonstrációt szerveznek március közepére Washingtonban, azért, hogy cselekvésre ösztökéljék a kongresszus törvényhozóit.

Donald Trump – akinek elnökválasztási kampányában hangsúlyosan szerepelt a befolyásos Országos Fegyver Szövetség (NRA) fegyverviselést támogató programja – a floridai tömegmészárlás utáni beszédében még nem említette a fegyvervásárlás szigorítását.

(MTI)

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető.