Vádat emeltek a csecsemőgyilkos nő ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minősített emberölés, vagyis  tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy nő ellen, aki tavaly októberben halálosan bántalmazta hét hónapos csecsemőjét Fertőendréden – tájékoztatta a főügyészség kedden az MTI-t.


A vádirat szerint a nő évek óta Svájcban élt, első gyermeke 2008-ban született, őt a vádlott testvére nevelte. A nő a második gyermek születése után, 2016 májusában költözött vissza Magyarországra egy újonnan megismert férfihoz.

A bűncselekmény idején 28 éves vádlott gyakran fogyasztott alkoholt, nyugtatókat és antidepresszánsokat, utóbbiakat egyik ismerősétől szerezte be. A gyilkosság napján az antidepresszáns napi ajánlott adagjának nyolcszorosát vette be. 

 

A nőt idegesítette a hét hónapos kislánya sírása, ezért begyógyszerezett állapotban legalább háromszor megütötte a csecsemő fejét, majd felkapta őt és nagy erővel, hosszasan rázta, amitől a gyermek szinte azonnal meghalt. A vádlott ezután a kislány testét a földre fektette és rendet rakott a szobában. Órákkal később így talált rájuk a nő élettársa, aki segítséget hívott. A gyermek halálának oka kiterjedt agyzúzódás volt.

A vádlottat tavaly október 11-én helyezte előzetes letartóztatásba a Győri Járásbíróság. Az akkori indoklás szerint a nőt korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt már megbüntették, s az előzetes letartóztatása idején is zajlott ellene egy eljárás csoportos garázdaság miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.