Vádat emeltek a tanyáját árammal védő férfi ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfi védelmi céllal vezetett áramot az ajtóba, ablakokba, valamint vadkendert termesztett és fegyvert tartott. 


Vádat emeltek egy 50 éves békési férfi ellen, aki áramot vezetett a tanyája bejárati ajtajára és ablakaira szerelt védőrácsba, emellett vadkendert termesztett és több fegyvert is tartott engedély nélkül – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken.

A közleményben azt írták: a férfi gazdálkodás céljából használt két hétvégi házat és egy tanyát Békésen. 

„Védelmi célból” 2015 őszén a tanyán a hálózati áramot a bejárati ajtóra, az ablakokra, a kamraajtóra és a padlásfeljáróra szerelt védőrácsba vezette. Tisztában volt azzal, hogy egy esetleges jogtalan behatoló akár halálos áramütést is szenvedhet – tudatták.

A férfi egyik hétvégi házának kertjében a kukorica között saját részére vadkendert termesztett, amelynek kannabisz tartalmú növényi törmelékéből több mint 2 kilogrammot rejtett el.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A rendőrség a helyszíni szemle és a házkutatások során három átalakított puskát, egy forgótáras pisztolyt, egy átalakított légpuskát és egy hatástalanított, majd visszaalakított duplacsövű sörétes vadászfegyvert, több alkatrésznek felhasználható lőfegyverdarabot és 495 különféle lőszer foglalt le, amelyeket a vádlott engedély nélkül tartott. Lőszereket találtak elrejtve  a garázs falában, a színben, a tyúkólban, sőt egy fotel kárpitja alatt is. 

A rendőrök lefoglaltak továbbá három varsát, amelyeket a vádlott a tanya közelében lévő csatornában helyezett el annak ellenére, hogy nem volt halászati engedélye vagy állami halászjegye. 

A Békés Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfit emberölés kísérletével, kábítószer birtoklásának bűntettével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, valamint orvhalászat vétségével vádolja, és  végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.