Vádat emeltek egy börtönőrre támadó rab ellen Szegeden


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeletek azzal az elítélttel szemben, aki tavaly nyáron bántalmazott egy biztonsági felügyelőt a Szegedi Fegyház és Börtönben.

A vagyon elleni és személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt többször elítélt férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti jogerős büntetését. A vádirat szerint tavaly június 3-án reggel 7-kor a vádlott az egyik körlet folyosóján ököllel arcon ütötte az ott szolgálatot teljesítő biztonsági felügyelőt.

A bántalmazás következtében a felügyelő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, súlyosabb egészségkárosodás kialakulása nem várható. A férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják- közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc csütörtökön.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.