Vádemelés a csepeli gyilkosság ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek hétfőn egy férfi ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint tavaly májusban megölt egy nőt Csepelen, hogy megszerezze az értékeit – közölte a fővárosi főügyész.


Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a 29 éves férfi anyagi gondokkal küzdött, amikor egy internetes oldalon megismerkedett a nővel. Néhányszor találkoztak a nő XXI. kerületi lakásán, a vádlott akkor felmérte a sértett anyagi helyzetét.

A vádirat szerint 2017. május 11-én kora este a férfi újra elment a nő lakására, hogy megszerezze az értékeit. Először ököllel többször megütötte, majd egy késsel támadt rá. A nő a bántalmazás következtében perceken belül meghalt.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A vádlott magához vette a nő készpénzét, mobiltelefonját, laptopját, fényképezőgépét és néhány ékszerét, majd távozott a lakásból. A laptopot és a fényképezőgépet már másnap eladta egy ismerősének.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Második alkalommal indult „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzus a Széchenyi István Egyetemen

Gyermekvédelmi szimpóziummal nyitotta meg „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzusát a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. A nyolcalkalmas, elsősorban középiskolásoknak szóló program során a résztvevők széles körű jogi ismeretekre tehetnek szert, és intézményi pontokat is szerezhetnek egyetemi felvételijükhöz.

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.