Vádemelés a kiskunhalasi lövöldözés ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfi több lövést adott le a járási ügyészség és a járásbíróság közös épületében.


Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki március 16-án gépkarabéllyal több lövést adott le a Kiskunhalason a járási ügyészség és a járásbíróság közös épületében – közölte a főügyészség vezetője.

Keresztes Imre azt írta: a férfi ellen emberölés előkészületének bűntette, hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat. 

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

A Kecskeméti Törvényszékre kedden benyújtott vádirat szerint a férfi azért jelent meg március 16-án az épületben, hogy megölje a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vezető ügyészét, akinek a korábbi feljelentéseivel kapcsolatban tett intézkedéseivel elégedetlen volt. Papírdobozban magával vitte engedély nélkül tartott gépkarabélyát, valamint 240 lőszert, amelyek közül 18-at betárazott a fegyverbe. 

A férfi az épület ügyfélfogadó terébe lépve azt mondta a biztonsági őrnek, hogy a vezető ügyészt keresi, majd a csomagátvizsgáláskor elővette a gépkarabélyt, csőre töltötte és a biztonsági őrre irányította. Keresztes Imre beszámolója szerint a férfi ekkor „élet elleni fenyegetések mellett” felszólította az őrt, hogy vezesse az ügyészhez. 

A biztonsági őr elindult a lépcsőn felfelé, a vádlott pedig követte. A második lépcsőfordulóban utolérte őket a bírósági gondnok, és megpróbálta elvenni a fegyvert a férfitól. Dulakodni kezdtek, eközben a vád szerint a férfi mindvégig a gondnok teste felé próbálta nyomni a fegyver csövét és több lövést is leadott. A vádlott és a gondnok ezután elesett a lépcsőn, és legurult egy földszinti tárgyalóterem elé. A földön tovább dulakodtak, és eközben a bírósági gondnoknak sikerült kiürítenie a tárból a lőszereket, majd két rendőr segítségével lefegyverezni a vádlottat. Senki sem sérült meg. 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.