Vallási közösség megszüntetéséért indított pert az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Perrel szüntetne meg egy vallási egyesületet a Somogy Megyei Főügyészség, a közösség volt vezetője időközben elrejtőzött a hatóságok elől – közölte a főügyészség.

Azt írták: az egy Kaposvár környéki községbe bejegyzett szervezet eredetileg egyházként jött létre, de valódi célja egy piaci alapon működő idősotthon fenntartása volt. Miután az egyházakról szóló törvény 2012. évi hatálybalépésével vallási tevékenységet végző egyesületté alakult át, és kiemelt állami normatív támogatásokat nem kapott, sem a szervezetet, sem az általa fenntartott intézményt nem működtette tovább.

A szervezet ennek ellenére a mai napig vallási egyesületként szerepel a civil szervezetek nyilvántartásában, székhelyén azonban nem lelhető fel, képviselőjének megbízatása lejárt – tették hozzá.

Az ügyészség kiemelte, hogy a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott kereseti kérelemben a vallási egyesület megszűnésének megállapításán és a nyilvántartásból törlésén túl kényszer-végelszámolási eljárásra tett indítványt. Jelezte: a vallási közösség vagyona – a hitelezői igények kielégítése után – az állam tulajdonába kerül, és közcélú tevékenységre kell fordítani.

Az ügyészség kitért arra is, hogy a közösség gazdálkodása átláthatatlan volt, több mint kétszázmillió forint állami normatív támogatás felhasználását nem lehetett nyomon követni. Az egyesület volt vezetője ellen számvitel rendje megsértésének bűntette miatt eljárás indult, és mivel a férfi elrejtőzött a hatóságok elől, körözik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Megalakult a Kiberkoalíció

Megalakult az állami és a gazdasági szereplők közötti együttműködést támogató Kiberkoalíció, amely nyílt szakmai fórumot teremt a legfőbb kiberbiztonsági kihívások megismerésére és az azokra adott válaszok kidolgozására – jelentette be Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szakmai konferenciáján szerdán Budapesten.

2023. május 31.

Zöld lámpa a kriptoeszközök piacának egységes uniós szabályozására

Zöld lámpát kapott a kriptoeszközök piacának egységes európai uniós szabályozása. Az Európai Parlament többször is elhalasztotta az erről való szavazást év eleje óta, azonban a közelmúltban meggyőző többséggel elfogadta a rendelet szövegét, amelyet az Európai Tanács az elmúlt napokban egyhangúlag jóváhagyott. A legfontosabb tudnivalókat a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai foglalták össze.