Változtatnának a börtönzsúfoltságról szóló javaslaton


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt a kezdeményezést, hogy a büntetés-végrehajtási bíró által megállapított kártalanítás kifizetésének hatvannapos határidejébe ne számítódjon bele a kifizetés felfüggesztésének időtartama.

A testület a pénteki ülésén a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetéséről szóló törvényjavaslathoz fogadta el a módosító javaslatot.

Az előterjesztést hétfőn terjesztette be az igazságügyi miniszter, és azt sürgős tárgyalásban csütörtökön rendkívüli ülésen vitatta meg az Országgyűlés. A Ház várhatóan jövő kedden hoz határozatot a törvényjavaslatról.

A tárca előterjesztése értelmében június 15-éig azonnal felfüggesztik a börtönzsúfoltsági kártalanítások kifizetését, és a határidőig a nemzeti konzultáció eredménye alapján szabályozzák újra az eddigi kártalanítási gyakorlatot. Varga Judit igazságügyi miniszter a javaslat tárgyalásakor elmondta: a kormány célja, hogy megállítsa a „börtönbizniszt”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.