Védelem helyett eltanácsolás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy szülő fordult az alapvető jogok biztosához azzal, hogy a gyermekét a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskolában bántalmazták, azonban az intézmény igazgatója ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bejelentést, informálisan eltanácsolta a gyermeket az iskolából. Az ombudsman megállapította, hogy az igazgató súlyos visszásságot okozva, a hatáskörét túllépve nyomást gyakorolt a szülőre.


A gyermek édesanyja egy szülői értekezleten tette szóvá a bántalmazást, az igazgató azonban nem vizsgálta ki a bejelentést, hanem kezdeményezte a gyermek tanulói jogviszonyának megszüntetését, úgy, hogy átadott a szülőnek egy, az iskolaváltoztatásról szóló, a gyermek adataival kitöltött nyomtatványt, egyben azt is közölte, hogy a gyermek az őszi szünet után már nem járhat abba az iskolába.

[multibox]

Az ombudsman már korábban is találkozott hasonló esetekkel és a mostani ügyről készült jelentésében is hangsúlyozta, hogy az emberi méltósághoz való jog a köznevelés intézményeiben is mindenkit, tehát a gyermeket is megilleti. E jog keretében alapelvi-alapjogi szinten, és tételesen egyaránt tiltott a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetése. A biztos szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az iskolába járó gyermekek kötelező és intézményesített ellátást vesznek igénybe, kiszolgáltatott helyzetben vannak, emiatt pedig a pedagógusoktól többletvédelemre szorulnak.

Az ombudsman jelentése feltárta, hogy az igazgató azért nem indított vizsgálatot, mert az anya a bántalmazásról nem nyújtott be külön beadványt, a panaszának csak a szülői értekezleten adott hangot. Az érintett pedagógus pedig pár nappal azelőtt kezdeményezte a gyermek tanulói jogviszonyának megszüntetését, hogy az igazgatóhoz megérkezett volna az ügyben az ombudsman írásbeli megkeresése.

Az alapvető jogok biztosa emlékeztetett, hogy az intézmény vezetője felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért. E jogkörében eljárva – függetlenül attól, hogy milyen formában jutott tudomására a testi fenyítés – már akkor kötelessége lett volna a körülmények tisztázása majd annak eredményétől függően a további lépések megtétele, amikor felmerült a bántalmazás lehetősége. Az ombudsman megállapította, hogy az igazgató nem tisztázta a tudomására jutott eset körülményeit, még azt sem, hogy az egyáltalán megtörtént-e. Az igazgató mulasztásával megsértette a tisztességes eljárás való jogot és figyelmen kívül hagyta a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvét is.

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Az ombudsmani vizsgálat igazolta, hogy az igazgató a szülői értekezlet után valóban átadta az anyának az iskolaváltoztatásról szóló nyilatkozatot. Az igazgató arra hivatkozott, hogy az iskolaváltoztatási nyomtatványt jóhiszeműen adta a szülőnek, azért, hogy a másnap kezdődő őszi szünet alatt ki tudja választani a gyermek igényeinek megfelelő új iskolát. A biztos szerint a tanulói jogviszony megszüntetését megelőző eljárás, valójában eltanácsolásnak tekinthető, az igazgató által alkalmazott módszerek pedig jogszerűtlenek voltak. Az ombudsman hangsúlyozta, hogy az eltanácsolás semmilyen jogi kötőerővel nem bír, de mivel a szülő és az igazgató helyzete nem azonos, az eljárás alkalmas a szülővel szembeni rendkívüli nyomásgyakorlásra. Emellett az alapvető jogok biztosa szerint az is aggályos, hogy ezzel a módszerrel az iskola a jogilag szigorúan szabályozott eljárásokon kívüli útra terelte az ügyet.

Az ombudsman megállapítása szerint az igazgató visszaélt a hatáskörével, azon túllépve, a bántalmazás körülményeinek feltárása helyett a panaszos szülővel és a tanulóval szemben nyomásgyakorlásként alkalmazta a jog eszközein kívül eső eltanácsolást. A biztos úgy foglalt állást, hogy az igazgató a fenti magatartásával megsértette a szabad iskolaválasztás törvényben rögzített jogát, összességében pedig a panaszos és gyermeke tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő súlyos visszásságot okozott.

Az érintett pedagógus jogviszonyának megszüntetése és a bántalmazott gyermek iskolaváltása miatt az alapjogi biztos jelentésében csak a jövőre nézve fogalmazhatott meg intézkedést. Ebben felhívta az Iskola igazgatóját a jogszerű eljárások feltétlen követésére, így arra is, hogy már a bántalmazás gyanúja esetén is szükséges annak kivizsgálása és arra is, hogy tartózkodjon az eltanácsolás eszközének alkalmazásától.

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.