Viselhető technológiák: jogi problémák forrása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Átírhatja az eddig munkahelyi előírásokat és újabb személyiségi jogi kérdéseket vethet fel a viselhető technológiák egyre szélesebb körű elterjedése. Bár segíteni is tudja egy cég életét, ám bizonyos, hogy mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak alaposan oda kell figyelniük, ha egy szokatlan high-tech szemüveggel találják magukat szembe az irodában. „A viselhető okoseszközök elterjedésével azonban a munkavállalói szerződéseket, titoktartási szabályzatokat is felül kell majd vizsgálni” – figyelmeztet Torsten Braner, a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda partnere.
Az elmúlt években a számítógépes eszközeink egyre kisebbek lettek, egyre közelebb kerültek hozzánk, és már szinte mindennel rácsatlakozhatunk az internetre. Sőt, olyan okosszemüvegek is léteznek, amelyekkel képeket, videókat készíthetünk, azokat feltölthetjük a világhálóra, majd a felhőkben tárolt információkat otthon könnyedén le tudjuk tölteni. Mindezt pedig úgy, hogy a környezetünkben lévők minderről mit sem sejtenek.
A magánszféra újfajta védelme
Ugyan a hétköznapi használatban még el sem terjedt a webes keresőóriás szemüvege, az Egyesült Államokban már több kávézóban és üzletben megtiltották a használatukat, az Egyesült Királyságban pedig az okostelefonokat tiltották ki a leginkább gyerekek által látogatott helyekről (uszodákból, óvodákból). „A magunkon hordható technológiák számos új problémát vetnek fel a magánszféra védelmével kapcsolatban” – mondja Torsten Braner, a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda partnere. „De nem csak a másokról titokban szerzett információk jelenthetnek problémát, hanem az okoseszközök (szemüvegek, órák, különböző fitness eszközök) viselőjének személyes adatai (lokális helyzet, az aktuális tevékenység, vagy az egészségi állapot) is visszaélésekre adhatnak okot” – teszi hozzá a közösségi jogász.
Bár a viselhető technológia valóban a következő „nagy durranás” lehet a boltok polcain, még koránt sem biztos, hogy olyan népszerű lesz, mint azt várják tőle. Az viszont biztosabbnak tűnik, hogy ha ez a technológia egyre jobban elterjed, az erre vonatkozó jogszabályok megszületéséig a társadalmi normáknak kell szabályozni ezt a területet.
Viselhető technológiák. Ki figyel kit?